Idősebb macskák még emlékezhetnek arra a korra, amikor a tévé és a monitor egyáltalán nem volt lapos, és kényelmesen rá lehetett feküdni, amikor az emberek még könyvet olvastak képernyő helyett, a könyv pedig nemcsak alvásra, de kaparófának és fogélesítőnek is tökéletes volt, amikor az egér még szőrös volt és magától mozgott, és nem műanyagból készült, mint most, amikor még nem volt Facebook, és a monitor helyett az ablakon át nézelődtek a cicák, vagy amikor a régi jó madzaggal lehetett játszani a kevésbé hajlékony kábelek helyett… Persze a fejlődés jó, a macskák pedig odavannak a kütyükért, szóval az életük nem lett rosszabb, csak más, modernebb, mint azelőtt. Mert macskaként is haladni kell a korral! A régen és most válogatást a Bored Panda blog gyűjtötte össze, a szöveg megírásába pedig egy az íróasztalon heverésző, az egyik hátsó lábát a billentyűzeten pihentető macska segített be.

Van egy  I Grew Up Star Wars nevű honlap, ahol zömmel a legelső Star Wars-fanatikusok régi fotóit teszik közzé, akik jelmezben, ma már ereklyéknek számító Star Wars-szos holmikkal pózolnak. Hangsúlyozom, az eredeti trilógiáról van szó, a képen látható gyerekek ma már középkorúak és feltehetőleg maguk is anyukák és apukák.

Komoly retrónosztalgiába csöppenünk tehát a 70-es és 80-as évek fordulójáról, köszönhetően Tom Bergesnek, aki összegyűjtötte a rajongóktól a régi fotókat, és bemutatja nekünk az igazi Star Wars-generációt, azokat a nagyon menő gyerekeket, akik már a Csillagok háborúján szocializálódtak, és feltehetőleg ma is nagy fanok. Mennyi vidám arc, mennyi boldog gyerek! Van néhány új kép is az oldalon, de ezúttal ezekkel nem foglalkozunk. Bocs, mai gyerekek...

Hermész Triszmegisztosz híres mondása szerint ami lent van, az van fent is. E mondat örök érvényű igazsága megfellebezhetetlen, hiszen minden, ami itt a Földön megtalálható, valóban „fentről”, az univerzumból származik. Ez persze fordítva is igaz, az itteni anyagok felhasználásával pedig az univerzum egy szelete állítható elő.

Hát valahogy így okoskodhatott Navid Baraty, élénk képzelettel megáldott fotós is világűr tematikájú fényképsorozatának készítése közben, amit nagy hatósugarú teleszkópok nélkül, a saját lakásában, csupa ehető anyag felhasználásával hozott össze. Baraty feltehetőleg egy konyhai katasztrófa alkalmával látta meg a világmindenséget az ott keletkező káoszban, legalábbis én így képzelem. Ekkor a fejében szikra gyúlt, és sütőpor, víz, palacsinta, kávé, fahéj, sajt, só, kókusztej, narancslé, liszt, paradicsomlé és egyéb konyhában fellelhető élelmiszer és alapanyag segítségével megalkotta saját, kicsinyített univerzumát, melyet aztán jó fotóshoz híven szépen meg is örökített nekünk. Merthogy a világot bármibe beleláthatjuk, egy tekintetbe, egy üveggolyóba vagy egy padló nonfiguratív mintázatába éppúgy, mint néhány tartós élelmiszerből kotyvasztott alkotásba. A Hold egyébként - elszakadva ezzel a kliséktől - nem sajtból, hanem palacsintából készült el Baraty kozmikus laborjában, ahol a krumplitól a szójaszószón át a macskaszőrig mindenféle háztartásban fellelhető anyag az univerzum fontos alkotóelemét képezi. Némelyik „űrrecept" egyébként megsütve sem lehet rossz...

Képzelj el egy világot, ahol nincsen határvonal fent és lent között, ahol derékszögben hajlik a tenger és másként hat a gravitáció, ahol az általad ismert világ csak egy rés egy jóval összetettebb valóság szövetén. Hát mi most bekukucskálunk ezen a résen, amit egy indonéz grafikus képzelete nyitott meg nekünk, és csupa ismerős dolgot látunk majd, csak kicsit másként, mint ahogy azt normál esetben megszokhattuk.

Alternatív dimenziók tárulnak fel Jati Putra szürreális képein, pedig emberek, állatok, hajók, épületek és tájak láthatók rajtuk, olyan hétköznapi dolgok, amikben eredetileg nincsen semmi meglepő. Mi azonban mégis meglepődünk, mert itt semmi sem szokványos. Az, aminek lent kéne lennie, fent van, aminek meg fent, az alulra kerül. Így lehetséges szörfözni a felhőkön és tengeri élőlényeket látni a fejünk felett. Így nőhetnek fák az égből is, és lehetnek csillagok a lábunk alatt, szelhetik hajók a levegőt, vagy sétálhatnak emberek gondtalanul a házfalakon. Putra képein minden egyes alkotóelem valós, csak épp a tér hajlik meg, és emiatt kifacsarodik a világ. Az ötlet igazából nem bonyolult és talán nem is igazán újszerű: egy kis tükrözés, egy kis hajlítás, egy kis összemosás, és már meg is van az alkotás, de talán épp az egyszerűségéből fakad a siker, hiszen a megvalósítás viszont mindenképpen látványosra, még ha talán kissé hatásvadászra is sikerült. Jati Putra képei kicsit mindenkinek ismerősek lehetnek, ha máshonnan nem is, hát az álmainkból biztosan.

Jó fotót készíteni nem egyszerű. Különösen jó fotót összehozni pedig még nehezebb. Na de hogyan lőjünk „lehetetlenül” szép fényképeket? Természetesen Photoshoppal! Egy nemzetközileg ismert és elismert fotós, Peter Stewart most megmutatja, hogy milyen különbség van egy „lehetetlenül” szép kép és a valóság között.

Olyan világban élünk, amikor a valóság egyre inkább háttérbe szorul. Szoktátok néha érezni, hogy a fotók, természetfilmek képei szebbnek tűnnek, mint amilyennek valójában lenniük kellene? Hogy a tévében néha olyan zöld a fű, amilyet az életben még soha nem láttál? Hogy a naplemente sokkal narancsosabb és rózsaszínűbb, mint ahogyan az az emlékeidben él? Én bizony gyakran rácsodálkozom a hihetetlenül élénk színekre, amik természetesen valóban léteznek, csak nem ott és úgy, ahogy a képernyőn látjuk, hanem a Photoshop keverőpalettái között. Persze, hogy ki hogyan látja a színeket, az változó, annyi azonban bizonyos, hogy a valóság sokszor már nem elég látványos a kívánt hatás eléréséhez, és ilyenkor nyúlnak a fotósok a képmanipulációhoz. Néha bizony jól jön egy kis vágás, egy kis tükrözés, a színek kiélesítése, a kontraszt beállítása, egy felturbózott háttér, egy jobb perspektíva  vagy egy kis plusz látvány, és hopp, máris egy mesebeli tájat kaptunk, egy igazi giccsparádét, amitől mindenkinek csorog a nyála, és a like gomb után nyúl. Stewartnak is van több ezer követője az Instán és a Flickr-ön, szóval, ha valaki, hát ő tudja, mitől döglik a légy. Szerencsére azért sokszor a világ szépsége is elég meggyőző ahhoz, hogy leessen tőle az állunk, csak nem biztos, hogy ez fotón is megörökíthető. Még jó, hogy van emlékezetünk, ami egyébként szintén manipulált, de ez már egy másik téma...

Tegnapi hír, hogy a magyaroknak mindössze 30%-a vásárol bankkártyával, azaz még mindig túl sok(!) a készpénz nálunk. Kérdés, ez esetben mit jelent a sok, ilyen fizetések mellett ugyanis nem hiszem, hogy az a veszély fenyegetne minket, hogy belefulladunk a rengeteg papírpénzbe. De ha mégis túl sok lenne belőle, vagy egyszerűen csak nagyon unatkoznánk, itt egy tuti ötlet, hogy egy bankjegy a vásárláson kívül még mire használható.

Természetesen hajtogathatunk belőle, ahogy az amerikai origamiművész, Won Park is tette, aki ezt az alapanyagot választotta munkáihoz, és a zöldhasúkat egyszerű állatfigurákká, épületekké, mindennapi tárgyakká formálta át. A célja ezzel az volt, hogy elvegye a pénz szimbolikus jelentését, bemutatva, hogy ugyan fizetőeszközként használjuk, azaz általunk megszabott értékkel bír, valójában az euró és a dollár is csak „papír" – persze idézőjelben, hiszen a legtöbb bankó ma már műanyagból vagy gyapjúból készül –, amiből akár hétköznapi használati tárgyakat és kisállatokat is hajtogathatunk. Ha érdekel, hogyan készülnek a művek lépésről lépésre, Park Facebook-oldalán találsz hajtogatási útmutatót. A szobrokat persze nem muszáj pénzből elkészíteni, természetesen egyszerű papír is használható. A pénz (vagy annak hiánya) egyébként nagyszerű ihletforrás, és több művészt is alkotásra sarkallt. Papírpénzből hajtogatott gyűrűket és bankjegyekből összeállított söprűt itt mutattam nektek, de érmékből és bankkártyából is szép dolgok készíthetők.

Jó néhány hete annyira kellemes az időjárás, hogy a legtöbb bringás már valószínűleg rég elővette a járgányt a tárolóból, és beüzemelte a szezonra. Ha már lemostad, beolajoztad és átvizsgáltad a kerékpárodat, mindent rendben találtál és indulásra készen állsz, várj még egy kicsit, és figyelj, íme ugyanis egy remek ötlet, amivel igazán csajossá varázsolhatod a cangát!

Mert ki mondta, hogy áprilisban csak a fák borulhatnak virágba? Az atlantai Colleen Jordan feltehetőleg abból indult ki, amikor úgy döntött, kerékpárvázra szerelhető mini virágvázák készítésébe kezd, hogy ha a kerékpározás amúgy is a közlekedés egyik zöld alternatívája, miért ne lehetne maga a kerékpár is zöldebb, szó szerint. A virágot a legtöbb ember szereti, és néha már néhány picike növény is elég ahhoz, hogy jobb kedvre vidítson, szóval igazán remek ötlet ezzel díszíteni a bringát. A vázácskák kormányra és vázra egyaránt feltehetők, és elég néhány szál virág vagy zöld ág, hogy a biciklit egyedivé, tavaszias hangulatúvá tegyük. A vázák 3D-nyomtatással készültek, és van belőlük ékszerként is hordható. Ha ezeket is megnéznéd, vagy beszerezénél egyet te is, keresd Colleen Jordan Etsy-oldalát!

A Travel Channelen jelenleg is fut egy sorozat Férfibarlangok címmel, melyben családfőknek készítenek személyre szabott kuckókat, rendszerint egy szobát, alagsori helyiséget vagy kerti házikót alakítva át, ahol kedvük szerint videojátékozhatnak, tévézhetnek, kártyázhatnak, relaxálhatnak, vagy csak fogadhatják a haverjaikat. De ki mondta, hogy ez a luxus kizárólag a férfiaknak jár?

Igen, persze a legtöbb családban már az is jó, ha jut egy-egy gyerek- és hálószoba a konyhán, a fürdőn és a nappalin kívül, de ahol van egy nagy kert, és igény az időnkénti elvonulásra, talán megoldható egy különálló pihenőhely is. Hogy férfiaknak, nőknek, gyerekeknek, vagy legjobb esetben közös használatra készülnek e kis házikók, az már persze egyéni döntés kérdése, de ha egy saját házikó nem is, legalább egy kis sarok a lakásban mindenkinek járhat, egy hely, ahová be lehet kuckózni egy könyvvel, vagy ahol növényekkel körülvéve pár percre elszenderedhetünk. De mivel egy szobai pihenősarok kevésbé látványos, mint egy kis kerti vityilló, foglalkozzunk inkább ez utóbbival, legalább képzeletben megengedve magunknak ezt a luxust. Most tehát kifejezetten nőknek szánt pihenőkuckókat mutatok be nektek a hajtás után. Van itt minden, modern, rusztikus, konténerből, esetleg szerszámos kamrából kialakított fa-, üveg- vagy kőházikó, egy biztos, mindenki meríthet belőlük inspirációt.

Edward Mapplethorp 1995 óta készít fényképeket egy év körüli kisgyerekekről. A projekt azonban közben több lett egyszerű fotósorozatnál, Mapplethorp észrevette ugyanis, hogy már ilyen pici korban mennyire erősen átsüt az ártatlan tekinteteken a babák későbbi személyisége.

Egy ember könnyekkel, kacajjal és gügyögéssel teli első életéve kétségtelenül az egyik legintenzívebb időszak az egész életünk során, még ha nem is nagyon emlékezhetünk rá. Egyéves kor körül aztán kezd ténylegesen kinyílni a világ, és szép lassan előtörnek a személyiség meghatározó jegyei. Mindezek pedig természetesen a szemekben is visszatükröződnek, és ez az, ami megragadta Edward Mapplethorp figyelmét is, aki innentől kezdve kifejezetten ennek a bemutatására koncentrált. Így születettek meg ezek a lélekig hatoló babaportrék, melyek közül a hatvan legjobb Patti Smith verseivel kombinálva könyv formájában is megjelent. Ezekből látható itt most egy kis ízelítő - fiúk, lányok vegyesen.

A quokka, más néven kurtafarkú vagy rövidfarkú kenguru bátran pályázhatna a világ legfotogénebb állata címre. A Nyugat-Ausztráliában élő szupercuki erszényes az állatos szelfiket készítő turisták kedvence, és nem véletlenül: ez a kis szőrmók ugyanis mindig vidám arcot vág és minden képen jól mutat. Összegyűjtöttem pár quokkás szelfit a netről, amelyek láttán biztosan jobban indul a nap.