A Travel Channelen jelenleg is fut egy sorozat Férfibarlangok címmel, melyben családfőknek készítenek személyre szabott kuckókat, rendszerint egy szobát, alagsori helyiséget vagy kerti házikót alakítva át, ahol kedvük szerint videojátékozhatnak, tévézhetnek, kártyázhatnak, relaxálhatnak, vagy csak fogadhatják a haverjaikat. De ki mondta, hogy ez a luxus kizárólag a férfiaknak jár?
Igen, persze a legtöbb családban már az is jó, ha jut egy-egy gyerek- és hálószoba a konyhán, a fürdőn és a nappalin kívül, de ahol van egy nagy kert, és igény az időnkénti elvonulásra, talán megoldható egy különálló pihenőhely is. Hogy férfiaknak, nőknek, gyerekeknek, vagy legjobb esetben közös használatra készülnek e kis házikók, az már persze egyéni döntés kérdése, de ha egy saját házikó nem is, legalább egy kis sarok a lakásban mindenkinek járhat, egy hely, ahová be lehet kuckózni egy könyvvel, vagy ahol növényekkel körülvéve pár percre elszenderedhetünk. De mivel egy szobai pihenősarok kevésbé látványos, mint egy kis kerti vityilló, foglalkozzunk inkább ez utóbbival, legalább képzeletben megengedve magunknak ezt a luxust. Most tehát kifejezetten nőknek szánt pihenőkuckókat mutatok be nektek a hajtás után. Van itt minden, modern, rusztikus, konténerből, esetleg szerszámos kamrából kialakított fa-, üveg- vagy kőházikó, egy biztos, mindenki meríthet belőlük inspirációt.