Szubkultúr

Ehető világmindenség

2016. április 19. - Succubus

Hermész Triszmegisztosz híres mondása szerint ami lent van, az van fent is. E mondat örök érvényű igazsága megfellebezhetetlen, hiszen minden, ami itt a Földön megtalálható, valóban „fentről”, az univerzumból származik. Ez persze fordítva is igaz, az itteni anyagok felhasználásával pedig az univerzum egy szelete állítható elő.

Hát valahogy így okoskodhatott Navid Baraty, élénk képzelettel megáldott fotós is világűr tematikájú fényképsorozatának készítése közben, amit nagy hatósugarú teleszkópok nélkül, a saját lakásában, csupa ehető anyag felhasználásával hozott össze. Baraty feltehetőleg egy konyhai katasztrófa alkalmával látta meg a világmindenséget az ott keletkező káoszban, legalábbis én így képzelem. Ekkor a fejében szikra gyúlt, és sütőpor, víz, palacsinta, kávé, fahéj, sajt, só, kókusztej, narancslé, liszt, paradicsomlé és egyéb konyhában fellelhető élelmiszer és alapanyag segítségével megalkotta saját, kicsinyített univerzumát, melyet aztán jó fotóshoz híven szépen meg is örökített nekünk. Merthogy a világot bármibe beleláthatjuk, egy tekintetbe, egy üveggolyóba vagy egy padló nonfiguratív mintázatába éppúgy, mint néhány tartós élelmiszerből kotyvasztott alkotásba. A Hold egyébként - elszakadva ezzel a kliséktől - nem sajtból, hanem palacsintából készült el Baraty kozmikus laborjában, ahol a krumplitól a szójaszószón át a macskaszőrig mindenféle háztartásban fellelhető anyag az univerzum fontos alkotóelemét képezi. Némelyik „űrrecept" egyébként megsütve sem lehet rossz...

navidbaratyspace4.jpg

Fent a Föld látható vaníliából, kókusztejből, vízből, szójaszószból és ételfestékből. A csillagokat só, liszt, fahéj és currypor alkotják. Lent egy csillagköd jelenik meg kávéból, vízből, ételfestékből, cukorból és sütőporból.

navidbaratyspace1.jpg

Alant a nap és a koronája látható. Hozzávalók: kurkuma, sajtpor, fahéj és sütőpor

navidbaratyspace10.jpg

Aszteroida krumpliból, ízesítve kávéval, borssal és keksszel

navidbaratyspace11.jpg

Ez pedig itt egy sárgás színben tündöklő planéta narancsléből, wasabiból és paradicsomszószból. A bolygó holdja palacsinta, a csillagköd pedig víz, kávé és ételfesték felhasználásával készült

navidbaratyspace12.jpg

A „Kétmacska csillagködnél" járunk, ami csiliszószból és csiliporból, fahéjból, sütőporból, sóból és természetesen két macska szőréből készült

navidbaratyspace13.jpg

Ilyen, amikor egy bolygó és a holdja is palacsintából készül. Mindezt olívaolajjal, liszttel, fahéjjal, köménnyel és fűszersóval spékelte meg a fotós

navidbaratyspace2.jpg

Ez a csillagköd nem kávé, hanem tea felhasználásával készült, ételfestékkel, liszttel és borssal kiegészítve

navidbaratyspace3.jpg

Hogy mi alkot egy galaxist? Hát curry, fahéj, mákszemek, liszt, sajt, só és kömény

navidbaratyspace5.jpg

Liszt, só, ételfesték, víz meg egy kis szaké, és máris itt az újabb nebula (csillagköd)

navidbaratyspace6.jpg

Ez itt a Mars a lenti képen, ha valakinek nem lenne egyértelmű, és nem kell ahhoz a Curiosity, hogy megállapítsuk, ez a bolygó paradicsomszószból, vízből, ételfestékből, szójaszószból és kókusztejből áll. Igen, nemcsak víz, kókusztej is található a Marson(!). A hátteret liszt és sütőpor szolgáltatja

navidbaratywander1.jpg

És végül ismét egy csillagköd a szokásos recepttel: a kávét, a vizet, az ételfestéket itt szójaszósz bolondítja meg. Kell még hozzá liszt és só

navidbaratywander2.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr88644090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása