Ki mondta, hogy bénán rajzolsz? Van, hogy csak az alany néz ki bénán... Az alábbi képek jól mutatják, hogy néhány vonal felskiccelésével milyen egyszerűen meg lehet fogni a lényeget. Persze a karikatúrák készítői ezt régóta tudják, de vajon milyen gyakran látunk macskakarikatúrákat? Nem elég gyakran, mondhatnánk a következő művek láttán, melyek nemcsak szórakoztatók, de a macskák ezer arcát is megmutatják nekünk.

Kiváló időtöltés lehet nyáron a cserépdekorálás, amivel kiélhetjük a kreatív energiánkat, de akár unatkozó gyerekeinket is leköthetjük, az elkészült művekkel pedig nem utolsósorban egyedi hangulatúvá varázsolhatjuk lakásunkat, erkélyünket, teraszunkat, azaz minden olyan helyiséget, ahol cserepes növényeket tartunk.

Az egészben az a legjobb, hogy számtalan technikát kipróbálhatunk, és még csak különösebb kézügyességre sincs szükségünk, ráadásul tényleg bármit felhasználhatunk, legyen az egy használaton kívüli csipkeszalag, maradékfonal, vagy a nyaraláskor gyűjtött kagyló, kavics, fadarab, esetleg moha, amiket csak ízlésesen fel kell ragasztanunk egy-egy cserépre, és máris egyedi dekorációt kapunk. De olyan egyszerű használati tárgyakból is alkothatunk, mint a ceruza vagy a csipesz, sőt egy kedves személyes üzenet felírásával, illetve családi fotók felhasználásával szívhez szóló ajándékokat is készíthetünk. A díszítésnek tényleg csak a fantáziánk szabhat határt, ráadásul télen biztosan jólesik majd ránézni a vakáció alatt kipingált cserepekre, és a gyerekekkel összegyűjtött nyári emlékek sem kallódnak majd el valahol egy doboz alján. Munkára fel, rengeteg ötletet mutatok!

A globális felmelegedés egyre aggasztóbb jelei hazánkat sem kímélik. Nálunk ugyan még nem mutatnak ötven fok fölötti hőmérsékletet a hőmérők, de akad azért jócskán elviselhetetlenül meleg nap a nyáron, ideje hát felkészülnünk az igazi kánikulára! Igen ám, de nem mindenkinek van légkondija vagy medencéje otthon, ám nekik sincs okuk szomorkodni, mert a leleményes ember ilyenkor is feltalálja magát… Tizenöt ötletes DIY-megoldás következik arra, hogy hogyan éljük túl a legmelegebb napokat.

Miközben nálunk inkább az extrém sportok népszerűsítésén dolgoznak a városirányítók a lassan igazi kalandparkká alakuló metróval, kinyíló vagy foglyul ejtő ajtócsapdákkal, illetve tűz- és füstakadálypályákkal csábítva utazásra a fővárosiakat, amihez még dadogós rapkörítés is jár, ezáltal a 3-as metró utazói gyakorlatilag a túlélésre játszanak, addig más országokban a kultúra költözött be a föld alá.

Pekingben már több mint két éve létezik metrókönyvtár, és idén nyáron New Yorkban is hasonló kezdeményezés indult, mert olvasás közben az idő is gyorsabban telik. Meg hát a könyvtárak is felismerték, hogy haladni kell a korral, így jobb helyeken nem reklámokkal aggatják tele a kocsikat – aminek a megtekintéséhez még fizetnie is kell az utasoknak, ahelyett, hogy ingyenessé tennék a városlakóknak az utazást  –, hanem csodás, könyvtárat imitáló festéssel tették lakájosabbá a szerelvényeket. És hogy a szép, könyvespolcokat ábrázoló díszítésen kívül mitől válik igazi könyvtárrá a metrókocsi? Hát attól, hogy a kezdeményezéshez csatlakozó könyvtárak – New Yorkban például a New York Public Library – egy egyszerűen letölthető applikáció segítségével elérhetővé teszik a metrózók számára a könyvállományuk egy részét, amit aztán telefonjukról, e-olvasójukról vagy táblagépükről az utasok is kedvükre olvasgathatnak. Remek kezdeményezés, ami könyvolvasásra buzdítja az amúgy is a telefonjukba buzult utasokat, már bocsánat a kifejezésért… De lássuk be, manapság elég nyomasztó látvány felszállni egy járműre, hiszen mindenhol a telefonjukat nyomkodó, lefelé néző embereket látunk, akik se nem látnak, se nem hallanak (...se nem törődnek másokkal). A metrókönyvtár pont erre épít, és haladva a korral, a modern technológia eszközeit felhasználva népszerűsíti az olvasást.

Nehéz egy művésznek kitűnnie a tömegből, Jean-Pierre Weillnek azonban mégiscsak sikerült: a francia alkotó aprólékos gonddal előállított festményei már messziről felismerhetők. Nemcsak az egyedi stílusjegyek és a finom ecsetvonások miatt sejthető szinte azonnal, hogy ki volt a készítő, e ragyogó üvegfestményeknek az igazi különlegességét a térhatásuk adja, ami mára Weill védjegyévé vált. Pedig az egész technika valójában egy pofonegyszerű ötleten alapul…

A kulcsszó a rétegezés, a francia művész ugyanis több réteg üvegre festi különleges, lányregénybe illő tematikájú, áttetsző alkotásait, melyek 3D-hatása élőben szemlélve jön ki igazán – de talán a lenti két gif is érzékelteti valamelyest, hogy miről is van szó. Az elsőre akvarellnek látszó munkákról azért hamar szembeötlik valódi mivoltuk, hogy különbek egy színesre festett középkori rózsaablaknál. A vitrográfia eme fajtájának lényege, hogy több üveglapot helyez egymásra a festő belső keretekkel elválasztva, így képes a perspektívával játszani, felidézve a hajtogatós papírképek nyújtotta térhatást. A különböző szögekből nézett képeken a fény és árnyék váltakozásai a mélység, ezáltal a tér, illetve a mozgás illúzióját is keltik, amire Weill a témaválasztásával, a városi jelenetekkel és a könnyed, csupán néhány vonással ábrázolt, mindennapjaikat élő figurákkal tudatosan is ráerősít. Így születnek ezek a lenyűgöző 3D-s hatású képek, melyek a művész honlapján meg is vásárolhatók.

Néhány éve kezdte meg hódító útját a latte art néven elhíresült kávédíszítési eljárás, melynek sok ügyes kezű barista a nagymestere, és ami tulajdonképpen egy tejhabból készített művészi dekoráció a frissítő ital tetején. Ez lehet egy virágminta, de akár egy kávéból kikukucskáló 3D-s macskafej is. A még mindig népszerű technika azonban most új szintre emelkedett a koreai Lee Kang Bing keze által, aki világhírű festmények reprodukcióit, mesefigurákat, illetve egyéb színes alkotásokat „pingál rá” a felszolgált kávé tetejére. A hangsúly a színes szón van, ha valakinek nem lenne egyértelmű. Érdemes megnézni a „művész” Insta-oldalát, ahol a jól sikerült darabok mellett azért akad pár giccses, illetve enyhén szólva is furcsa dekoráció. Ízlésben azért van még hová fejlődnie, no...

Abban talán mindannyian egyetérthetünk, hogy az IKEA brand jóval többet jelent egy szimpla bútorbolthálózatnál. Az IKEA ma már az egyetemes popkultúra része, amit mi sem bizonyít jobban, mint a márka ikonikussá vált bevásárlótáskájának népszerűsége, mely az újrahasznosítók nagy kedvenceként számtalan alternatív felhasználási módot kínál.

Most épp ruhák, illetve kiegészítők készültek a jellegzetes kék-sárga szatyrokból, melyek hamarosan eltűnnek a bútoráruházakból, hogy egy modernebb, szürke-zöld színekben pompázó táska váltsa őket. Emlékük azonban örökké bennünk él, pláne, ha meglátjuk az alábbi, kissé fura darabokat, melyek közt a lánccal megspékelt tangabugyitól a szájmaszkon át a hagyományos japán facipők modernizált változatáig számtalan érdekes viselet megtalálható.

A fotográfia története a 19. század elejére nyúlik vissza, bár a fényképezés egy ősibb technikáját, a camera obscurát már időszámításunk után néhány száz évvel is ismerték. A gond csak az volt, hogy nem tudták rögzíteni a képeket. 1839-ben aztán szabadalmaztatták Joseph Nicéphore Niépce és Louis Daguerre találmányát, a dagerotípiát, amelynek segítségével már a fenti probléma is megoldódott, és innentől kezdve megváltozott a világ.

A következő évtizedekben a képrögzítési eljárások hatalmas fejlődésen mentek keresztül, ma pedig már boldog boldogtalan nagy teljesítményű digitális kamerával a zsebében mászkál, hála az okostelefonoknak, és fotóz mindent, amit lát… De vajon milyenek voltak az első fényképek? A MyModernMet válogatásában 16 híres első fotót gyűjtött össze a világ legelső fényképétől kezdve az első digitális fotóig.

A világ első dagerotípiája

Csendélet 1837-ből.

Az állatok között is vannak fekete bárányok, még ha nem is feltétlenül kizárólag a birkák közül kerülnek ki. A punk, rocker vagy gót külső a két- és a négylábúak, sőt még a halak között között is hódít, olyannyira, hogy némelyikük még Marilyn Mansonon is túltesz! És azt tudtad, hogy Robert Smith igazából egy haltól nyúlta védjegyévé vált tupírozott frizuráját? Bár a madarak közt is menő az ikonikus hajviselet. Igazi szubkulturális képsorozat következik a legmenőbb metálos állatokról – nem, nem egy nagydarab Metallica-pólós, bőrgatyás tagra gondolok. Kösz, Bored Panda!

Remek alternatíva lehet emlékek gyűjtésére a szállodai holmik vagy egyéb köztéri tárgyak összelopkodása helyett, ha a pólónkon viselhetjük utazásunk lenyomatát – méghozzá szó szerint. Meglátsz egy szép csatornafedőt vagy egy érdekes kovácsoltvas kaput a belvárosban? Ezzel rögtön nemcsak egy szemet gyönyörködtető építészeti elemre vagy egy kiváló fotótémára bukkantál, hanem egy mintára is, amit ruhára, táskára nyomtatva hordhatsz a későbbiekben magadon.

A berlini Raubdruckerin művészcsapat a street art kifejezést szó szerint alkalmazva igencsak érdekes gerillaakcióba kezdett, és festékhengerekkel felszerelkezve járja be nagyvárosok, kezdetben Berlin, majd egyéb európai fővárosok utcáit – Budapestre tudtommal sajnos még nem jutottak el, pedig milyen jól mutatnának a Kétfarkú Kutya Párt színes, még éppen száradó járdafestései is ezeken a darabokon... –, hogy pólokon, pulcsikon, szatyrokon örökítsék meg a többségnek elsőre talán fel sem tűnő rejtett látnivalókat. A technika kézenfekvő, egy ősi módszer, a litográfia felelevenítése, melyet nagyvárosi környezetre ültetnek át különböző köztéri „látványosságok” lenyomattá alakításával. A művészcsapat tagjai, ha meglátnak valami arra érdemeset, egyszerűen festékkel lekenik és ott helyben pólóra nyomtatják. Ilyen ún. látnivaló lehet egy-egy szépen megmunkált csatornafedő, közúti jelzőtábla vagy egy szimpla utcai felirat, ami mintaként is kiválóan mutat egy felirat nélküli anyag- vagy ruhadarabon. A lényeg csak annyi, hogy a kiválasztott darabok domborodjanak, mert csak ezek alkalmasak a fent leírt technikához. (Remélem, azért a festéket gondosan eltüntetik maguk után.) A nyomtatással feldíszített felsőket, táskákat és szatyrokat online értékesítik is, illetve kiállításokon mutatják be. A csoport tagjai ugyanis jól tudják, hogy a művészet ott hever a lábaink előtt...