Vannak nem odaillő dolgok, és vannak nagyon is odaillők, csak nem úgy, ahogy várnánk… Néha egészen döbbenetes, olykor már-már morbid dolgokat látni az utcán, pláne egy nagyvárosban, ahol sokszor már fenn sem akadunk egy-egy furcsa, nem mindennapi jelenet láttán. Vagy fennakadunk, egy pillanatra megállunk, kikerekedett szemmel bámulunk, esetleg felhívjuk rá a velünk közlekedő partnerünk figyelmét, adott esetben el is mosolyodunk, hogy aztán a vállunkat vonogatva továbbálljunk, és elfelejtsük, amit láttunk, mert később elmondva már amúgy sem tudjuk tökéletesen átadni a velünk megesett vizuális élményt vagy sokkhatást.

Néhány szemfüles fotós azonban pont az ilyen pillanatokra utazik, amelyek egy része szándékos beállítás eredménye, de olyan is előfordul, hogy a pillanat szüli az alkalmat, és az egész csupán véletlen egybeesés, mindenesetre végül fénykép születik a látottakból, egy megmerevített jelenet az urbanizált emberiség néha igencsak szürreális hétköznapjaiból. Ilyen megdöbbentő vagy mulatságos helyzetekkel és optikai illúziókkal operáló fotókból készült az alábbi válogatás. A francia René Maltête a XX. századi fekete-fehér képei ma már a műfaj klasszikusainak számítanak, az ő nyomdokain halad és a vizuális gegeket keresi a szintén francia Franck Gérard. Jonathan Higbee (nyitókép) és Bryan Stokely New York utcáit járva készítette képeit, ahogy Jack Simon fotóin is az amerikai emberek „szokványos” mindennapjaiból kapunk humoros és olykor elgondolkodtató ízelítőt.

Eredetileg csak ronda és unalmas köztéri tárgyak - trafók, szemeteskukák, tűzcsapok - voltak, de a New York-i Tom Bob néhány festékflakonnal felszerelkezve megmosolyogtató és szerethető látványossággá varázsolta őket Amerika nagyvárosainak utcáit járva. A street artos útvonalát vidám színekben ragyogó állatfigurák és kerek szemekkel bámuló, fura kockafejű alakok jelzik lépten-nyomon. További képek a művész Instagram-oldalán!

A poszt címéhez Sub Bass Monster egyik klasszikusát vettem kölcsön, mert a számtalan közhely és annak cáfolata mellett, mint „– Az ennél már nem lehetne rosszabb… – De!”, esetleg „– A szomszéd fűje mindig zöldebb! – Nem!” talán a fenti mondat jellemzi legjobban a következő fotóválogatást.

Rossz napod van? Nem vagy egyedül! Ha azt hiszed, te vagy a világ legszerencsétlenebb embere, most jól figyelj! Ha pedig, maradva a mondásoknál, „a legszebb öröm a káröröm” jegyében még röhögnél is egy jót, pláne tiéd a pálya, mert az alábbi fotók alanyainak biztosan szarabb napjuk volt, mint neked!

A New York-i művész, Ruby Silvious számára minden nap ugyanazzal a rutinnal indul: megiszik egy csésze friss, gőzölgő teát. 2015-ben aztán gondolt egy nagyot, és úgy döntött, nem dobja ki a használt teafiltereit, hanem apró festővászonként hasznosítja azokat.

Az összegyűjtött filterekre elkezdett miniatűr festményeket készíteni, mintegy képes naplóként örökítve meg a mindennapjait, az aznap elfogyasztott teáját, illetve az adott napi élményeit és benyomásait. Eme furcsa hóbortból aztán évek óta tartó szenvedély és hobbi lett, így született meg a művész 363 Days of Tea című sorozata, melyet aztán utazásai nyomán 2016-ban egy japán (26 Days of Tea in Japan), majd rá egy évre egy francia (26 Days of Tea in France) tematikájú „úti beszámolóval” is kibővített. A vízfestékkel vagy tussal készülő apró festményeken a saját művek mellett ismert alkotások kicsinyített és újragondolt reprodukciói is megjelennek, olykor pedig a kollázstechnikát is felhasználva egy-egy, a filterhez ragasztott használt csokipapír dobja fel a kompozíciót. Ötletes példa ez a szemétművészetre, olyannyira, hogy a mini festményekből kiállítás, illetve könyv is született, utóbbi 363 Days of Tea: A Visual Journal on Used Teabags címmel az Amazonon 20 fontért szerezhető be.

Állítólag mindenkinek van hasonmása, sőt, nem is akármennyi, átlagosan hét hasonló külsejű ember is él a Földön, akiket az internet segítségével ma már felkutatni sem akkora kunszt. De persze nem csak a térben utazva kereshetünk, a Google Arts & Culture művészeti alkalmazása az időben is visszaviszi felhasználóit, a múzeumok hatalmas műgyűjteményét fésülve át.

A júzereknek nincs más dolguk, mint készíteni egy szelfit magukról, és szerencsés esetben megismerhetik régen élt hasonmásukat, akiknek portréját festők őrizték meg az utókornak. Az alkalmazás képfelismerő szoftver segítségével keresi a hasonlóságot és dobja ki azokat a találatokat, ahol a legnagyobb az egyezés. A dolog egyetlen szépséghibája, hogy az applikációnak ez az új, mókás funkciója egyelőre csak Amerikában érhető el. De ha valaki arra tartózkodik épp, feltétlenül próbálja ki, Androidra innen, iPhone-ra pedig innen tölthető le.

Egy a sarkkörtől 200 kilométerre északra fekvő kis finn faluban az HBO népszerű sorozatának szentelt hotelt nyitottak, ezzel is tisztelegve George R. R. Martin epikus műve előtt. A hotelben megtalálható többek közt az Arcok Csarnoka aprólékosan kifaragva a jégből, és ugyancsak jégből készült el az ikonikus vastrón is, amely számtalan egyéb látványosság mellett várja az ide érkező vendégeket, akik az éjszakát is itt tölthetik, méghozzá nem is akárhogyan, a jégfekhelyeken lepihenni vágyók nyugalmát ugyanis a sorozat legendás kék szemű élőhalottja őrzi gonosz vigyorral az arcán. Van továbbá jégbár, illetve egy kápolna is helyet kapott az épületegyüttesben a különleges körülmények közt esküdni vágyók legnagyobb örömére. Fanatikusoknak kötelező látnivaló! További képek a hotel honlapján és Insta-oldalán!

Új látványossággal kápráztatja el a helyi lakosokat és a turistákat Dubaj, ami jól illeszkedik a város megalomán építészeti stílusához. Egy hatalmas, 150 méter magas oszlopokból és 93 méter széles hidakból álló, kilátóként is funkcionáló képkeretet állítottak fel a Zabeel parkban, amely lenyűgöző panorámakilátás biztosít a felső részre felmerészkedő látogatóknak.

Míg az üvegezett felső hídon tehát egy kilátó található, a keret alsó részén egy várostörténeti múzeumot alakítottak ki, amely azt mutatja be, miként vált Dubaj egy apró halászfaluból a világ egyik legmodernebb metropoliszává. A képkeret elhelyezése is tudatos volt: az egyik oldalról nézve az óváros épületeit, míg a másik oldalról a település óriási felhőkarcolóit, köztük a világ legmagasabb épületét, a Burdzs Kalifát foglalja keretbe. Az arannyal bevont látványosság a közelgő 2020-as világkiállítást reklámozza, ám a felépítése nem volt botránytól mentes, az építmény ugyanis a mexikói Fernando Donis egy 2008-as nemzetközi pályázatra beadott terve alapján készült, ám az építész engedélye és közreműködése nélkül – Donis legalábbis azt állította egy a The Guardiannek adott interjúban, hogy az építtetők az ő ötletét lopták el, a turistacsalogató látnivalót egyúttal nemcsak a világ legnagyobb képkeretének, de a világ legnagyobb lopott épületének is nevezte.

Egy macska élete nem feltétlenül csak evésből és alvásból áll. A cicatulajdonosok jól tudják, hogy kis kedvenceik szeretnek játszani, ugrálni, magas helyekre felmászni, veszélyesen élni, a búvóhelyeket sem vetik meg, a körmük élesítését pedig leginkább mindenhol végzik, ahol csak lehetőségük van rá, ezért különösen fontos odafigyelni az igényeikre és beszerezni számukra az ezekre a célokra alkalmas eszközöket és bútordarabokat.

A hazai kisállatboltok macskabútor-kínálata azonban finoman szólva is hagy némi kívánnivalót maga után. Még ha a dizájnra kevésbé fogékony macskáknak esetleg be is jönnek az ilyen helyeken kapható ormótlan és plüssel bevont, könnyen roncsolódó kaparófelületekkel megspékelt mászókák és macskabútorok, a gazdik nem feltétlenül lesznek boldogok attól, ha egy-egy méretes és igénytelen kinézetű darabot kell kerülgetniük a lakásban, amiért ráadásul még a zsebükbe is jó mélyen bele kell nyúlniuk. Merthogy ezek a förmedvények nemcsak hogy nem szépek, de még baromi drágák is! Persze már erre is léteznek egyéb alternatívák, igaz nem nálunk. A nagy macskabolond hírében álló japánok például a minimalista stílus jegyében alkottak az állatok által is kedvelhető, egyúttal a gazdáik számára is tetszetős darabokat, amelyek a legtöbb lakásban jól mutatnak, és a képek tanúsága szerint a cicáknak is bejönnek. A válogatásba a japán bútorok mellett egy francia termékcsoport és egy világjáró, vagy legalábbis egy kellemes búvóhelyen erről álmodozó macskáknak szánt holland papírbútorcsalád is bekerült.

Egy résszel az utolsó előtti évad fináléja előtt az egész világ a Trónok harcán pörög, így én sem mehettem el szó nélkül a fantasy mellett. Az, hogy az események jelenlegi alakulása kinek mennyire jött be, most irreleváns, én ugyanis zeneileg közelítek az HBO jelenlegi legmenőbb sorozatához.

Az építészet mára jócskán túllépett a gyorsan és hatékonyan felhúzható, de unalmas látványt nyújtó négy fal plusz egy tető paradigma nyújtotta kereteken, olyan innovatív megoldásokat keresve, amelyek közelebb viszik az embert a természethez. Ennek jó példája a normandiai „golyóház” tervrajza is, mely Cyril Lacenlin francia építész kreativitását dicséri.

Ez az utópisztikus hangulatú, golyókból és üvegfalakból álló ház egyszerre kelti a nyitottság érzését és nyújt luxusélményt a benntartózkodóknak, teszi mindezt úgy, hogy a környezetéhez is remekül idomul, vagy inkább a környezete lett remekül idomítva magához a házhoz… Kívülről nézve akár egy indiai palota is lehetne a jövőből, a belső terek pedig még jobban erősítik a futurisztikus hatást: a modern berendezés és a letisztult formák nagyszerűen passzolnak a ház megjelenését meghatározó geometriai alakzatokhoz. Lacenlin épülete egyszerre érdekes, furcsa, meghökkentő és elgondolkodtató, azonfelül engem módfelett emlékeztet egy régi gyerekkori ügyességi játékra, a Bábel tornyára… Talán az inspiráció is innen fakad, ki tudja…