Amióta olvastam a Dragonlance krónikák első kötetét, Az őszi alkony sárkányait, egy fába épített házikóra vágyom, olyasmire, amilyen a könyvben szereplő Otthon nevű fogadó is volt. „Az eleven fa, amelybe építették, vénséges ágaival szeretve ölelte körül falait, eresztékeit pedig olyan gondosan illesztették az ágakhoz, hogy senki sem tudta volna megmondani, hol ér véget a természet műve, és hol kezdődik az emberé.” Ez a fogadó jutott eszembe akkor is, amikor megláttam Hiroshi Nakamura 300 éves kámforfára épített teaházát, amely, tériszony ide vagy oda, elképesztően hívogató.

A japán építész azonban nem Margaret Weis és Tracy Hickman fantasyjéből merítette az inspirációt, sokkal inkább a varjak ragadtak meg a fantáziáját, nekik is elsősorban a fészkük, melyben vállfákhoz hasonlító háromszög alakú elemek kapcsolódnak össze egymással. A csodás kilátással bíró építmény, amely egyébként 10 méterrel a föld felett található, végül e szerint a módszer szerint készült el, a madárfészkek struktúráját követve, amely így nemcsak hihetetlenül erős lett, de könnyen szét is szerelhető. E technika továbbá arra is alkalmas, hogy a teaházat tartó fában a lehető legkevesebb kár keletkezzen az építkezés során, fontos cél volt ugyanis, hogy a növény megőrizze az integritását. Nemcsak a váz szerkezete illeszkedik azonban a fához, a teaház belső terét a fa törzse szeli át, bútorai pedig göcsörtös ágakból készültek, még hangulatosabbá téve ezzel az egész építményt. A teaház amolyan vendéglő a világ a végén - Douglas Adams után szabadon -, mely a japán Shizouka tartományban, a KAI Atami üdülőhelyen található, és ha neked is tetszik, további képeket is nézegethetsz róla az építész honlapján.

Forrás: innen