Szubkultúr

Jó fotókat akarsz látni? Tessék!

2016. március 31. - Succubus

A Sony World Photography Awards a világ legnagyobb fotóversenye, melyre idén - megdöntve ezzel a minden korábbi rekordot - 186 országból 230 103-an neveztek. Az amatőr pályázók közül tíz kategóriában hirdettek győztest, valamint további három ifjúsági díjat is kiosztottak a fiatal, 12-19 éves versenyzők között, ezeket láthatjátok alant.

A verseny első szakasza tehát lezárult, az amatőr és az ifjúsági kategóriák győzteseit már megismerhette a világ. Az amatőr kategóriák a következők voltak: Építészet, Művészet és Kultúra, Utólag szerkesztett fotók, Gyenge fényviszonyok, Természet és vadvilág, Panoráma, Emberek, Mosoly, Pillanatkép, Utazás. A fiataloknál három témában – Kultúra, Környezet, Portré – osztottak díjakat, az egyiket pedig egy 12 éves(!) pályázó, Anais Stupka nyerte el, ezzel ő lett a verseny történetének a legfiatalabb nyertese. A profi fotósoknak április 21-ig még várniuk kell, közülük ugyanis csak ekkor hirdetnek győztest, és az év fotósa címet is ekkor osztják majd ki. Addig is azonban jöjjenek a hobbifotósok legjobb képei, amikről egyébként senki meg nem mondaná, hogy nem profik lőtték őket!

sonyphotoawardwinners1.jpg

A győztesek:

sonyphotoawardwinners3.jpg

Ifjúsági kategória/Portré: Sam Delaware: Sarah (USA)

sonyphotoawardwinners4.jpg

Ifjúsági kategória/Környezet: Anais Stupka: Kazbek-hegy keretben (Olaszország)

sonyphotoawardwinners2.jpg

Ifjúsági kategória/Kultúra: Jamshidi Fard: Sepehr (Irán)

sonyphotoawardwinners13.jpg

Természet és vadvilág kategória: Michaela Smidova: Cím nélkül (Csehország)

sonyphotoawardwinners14.jpg

Panoráma kategória: Markus van Hauten: Goðafoss (Németország)

sonyphotoawardwinners10.jpg

Utazás kategória: Andrej Tarfila: Templom a szántón Soröko Poljében (Szlovénia)

sonyphotoawardwinners11.jpg

Utólag szerkesztett fotók: Pedro Diaz Molins: Tervezett elavulás (Spanyolország)

sonyphotoawardwinners12.jpg

Pillanatkép: Chaiyot Chanyam: Csobbanó madarak (Thaiföld)

sonyphotoawardwinners5.jpg

Mosoly kategória: Alex Ingle: Ébresztő hívás (Nagy-Britannia)

sonyphotoawardwinners6.jpg

Emberek kategória: Alexandre Meneghini: Cuba Beach (Brazília)

sonyphotoawardwinners7.jpg

Gyenge fényviszonyok kategória: Kei Nomiyama: Elvarázsolt bambuszfények (Japán)

sonyphotoawardwinners8.jpg

Művészet és kultúra kategória: Swee Choo Oh: A lámpabolt (Malajzia)

sonyphotoawardwinners9.jpg

Építészet kategória: Filip Wolak: Behavazott Central Park 10 ezer láb magasból (Lengyelország)

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr658548010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.31. 16:24:54

Egy dolgot nem értek: egy fotó minőségének mi köze ahhoz, hogy valaki profi-e vagy sem? (lásd címlapos ajánló ehhez a poszthoz!)
Attól, hogy valaki "amatőr" még bőven lehet olyan tudása, amivel nagyon jó fotókat készíthet.

Voznyák Pista2 2016.03.31. 17:58:39

Minegyik kép jó, de ami nekem igazán bejön,

A Templom a szántón

Az Iráni kép is jó,

Meg a Kazbek hegy keretben

Fotósképző · fotoskepzo.hu 2016.03.31. 20:45:37

Ezek a fotósok ugyan amatőrök, mert nem a fotózásból élnek meg, de nagyon értenek a fotózáshoz, az biztos. Sokkal jobban, mint a profi fotósok jó nagy része.

Mi is sokszor meglepődünk, hogy az Amatőr fotográfus képzésre jelentkezők (tehát a kezdők) milyen jó képeket készítettek már a képzés _előtt! Sokszor ráadásul gyerekekről van szó (10-14 évesek).

Hóhér az utolsó barátod · http://internetszemete.blog.hu 2016.03.31. 20:55:39

@bestpixel: hm. Ha jól emlékszem, Hajdrák Timit akarták elküldeni egy tanfolyamról azzal, hogy ott csak elrontanák... :)
Tényleg, mi lehet vele és a "nagy csapat" többi tagjával? Nagyon eltűntek, a közös blogon sincs valami nagy forgalom (poszt2.blogspot.com)
süti beállítások módosítása