Szubkultúr

Lehangolóan fest a 21. századi Noé bárkája

2014. július 24. - Succubus

Sanghaj folyóján úszik az a jellegzetes kínai halászhajó, amely 99 életnagyságú, igencsak rossz bőrben lévő vadállat szobrával halad végső célja felé. A kilencedik hullám elnevezésű installáció egy sanghaji kiállításra tart, készítője pedig az ismert kínai művész, Cai Guo-Qiang, aki alkotásával a világméretű környezeti válságra szeretné felhívni a figyelmet.

Cai Guo-Qiang művét egy örmény festő, Iván Ajvázovszkij 1850-ben készült, A kilencedik hullám című festménye inspirálta, sőt az alkotás nevét is innen kölcsönözte a kínai művész, aki nem először foglalkozik ezzel a témával: korábban több drámai hatású állatos installációt is készített, például nyilakkal telelőtt tigriseket, vagy egy itatónál gyülekező, egymás mellett békésen megférő állatseregletet, ugyancsak azzal a céllal, hogy az emberek és a természet közti, egyre nagyobb mértékben növekvő távolságra irányítsa a figyelmet. Kérdéses azonban, hogy ez sikerülhet-e neki, mert bár valóban szívszorító látvány a szenvedő állatokkal telezsúfolt, modern kori Noé bárkája a Huangpu-folyón, kiváltképp az égbe nyúló felhőkarcolókkal és a természettől sok vadon élő állat élőhelyét elrabló nagyvárossal a háttérben, az alkotás hatása - annak ellenére, hogy az installációról készített fotók körbejárták a netet - valószínűleg elenyésző. És ez az egész így még szomorúbb. 

caiguoqiang1.jpg

caiguoqiang4.jpg

caiguoqiang2.jpg

caiguoqiang5.jpg

caiguoqiang3.jpg

caiguoqiang7.jpg

caiguoqiang6.jpg

caiguoqiang9.jpg

caiguoqiang8.jpg

fotók: innen, szöveg: Succubus

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr166540719

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása