Szubkultúr

Tudtad, hogy Excelben festeni is lehet?

2018. február 22. - Succubus

Utálom az Excelt. Számok, képletek, stílusok… Nem az én világom. És szerintem vagyunk még páran így. De ha tudtam volna, hogy Excelben festeni is lehet, méghozzá nem is akármilyen szépségű képeket, talán már megpróbáltam volna megbarátkozni a Microsoft táblázatkezelő programjával.

A 77 éves japán művész, Tatsuo Horiuchi immár 15 éve űzi az Excelben festést hagyományos stílusú tájképeket alkotva virágzó cseresznyefákkal, madarakkal, tavakkal, őszi falevelekkel, és sokkal alkalmasabbnak tartja a Microsoft ezen programját, mint a kifejezetten festésre és rajzolásra kifejlesztett, épp a végnapjait élő Paint programot, szerinte ugyanis az Excelben jóval több lehetőség van, ráadásul könnyebb is használni a Paintnél. Ha valaki kifejezetten a vektorgrafikus ábrázolásra specializálódik, akkor mondjuk lehet is ebben igazság. A vektorgrafika persze nem ad akkora teret, mint a szabadkézi rajzolás, így az idős japán néhány műve magán viseli a műfajból fakadó korlátokat és kissé szögletes hatású, olykor keresztszemes hímzéshez vagy gobelinképekhez hasonló, egyes rajzai viszont elképesztően jól néznek ki, és akkor is tetszenének, ha nem tudnám, hogyan készültek. Egy nagyon béna, de kihagyhatatlan szóviccel élve a japán művész „excellent” munkái új löketet adhatnak a táblázatkezelő program használatának megtanulásához. Akit érdekel, hogy pontosan hogyan készülnek az alábbi alkotások, itt talál további képeket és tutorialokat, vagy megnézheti a képek alatt található videót.

excel-4.jpg

excel-1.jpg

excel-6.jpg

excel-7.jpg

excel-2-960x402_2x.jpg

excel-3.jpg

excel-5.jpg

kawau.JPG

kosumosu.JPG

matubayasitohakuchou.jpg

mizubashou1.JPG

tenjishitut11.JPG

tenjishitut12.JPG

tokisawane.JPG

yukiyama1.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr4213689534

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása