Magányosan, kutyákkal vagy többedmagukkal sétálgató nagyvárosi emberek töltik el aktívan a szabadidejüket épp a friss levegőn, sportolnak, vagy sietnek céltudatosan keresztül a parkon. Mindezt egy kívülálló szemszögéből, egy távoli perspektívából láthatjuk a brit Emma Haworth akvarelljein, mintha csak egy közeli domboldalból tekintenénk le a tájra.
A festőnő a négy évszak és a különböző napszakok eltérő színeit és hangulatát próbálja megragadni és élethűen visszaadni a képein. Mintha csak a Central Parkot látnánk, azonban ez az egész csak fikció, ami valós elemekből építkezik ugyan, de igazából nem létezik, vagyis nem pont így létezik, mint a képeken. Haworth munkamódszere ugyanis az, hogy különböző időpontokban járja az utcákat és parkokat, és módszeresen fényképezi mindazt, ami megragadja a figyelmét: embereket, állatokat, fákat, az eget... Majd az apró részleteket összerakja egy egésszé, és így születik meg benne egy saját, kitalált város képe, amire az ő szemén keresztül most mi is rátekinthetünk. A festmények aprólékos jelenetei, mozgásban lévő, bár kissé elnagyolt alakjai és élénk színei egy kicsit a naiv művészetre, de a rendezett kompozíciók okán talán még inkább a németalföldi festők képeire emlékeztetnek, a táj és az ember teljes harmóniáját közvetítve felénk.
