A krakkói Laura Makabresku nőket madarakkal ábrázoló fényképeit átjárja a középkor és a viktorianizmus misztikus, halálvágyó hangulata. Szűz Mária-festményekről ismerős fátylak, könnycseppek, archaikus, illetve vintage ruhák, elmosódott, arc nélküli alakok fokozzák tovább a szomorú hangulatot, mintha csak egy gót banda lemezborítójához készültek volna a fotók.

A sötét tónusú képekről sugárzik a halál és veszteség okozta fájdalom, életünk legkínkeservesebb pillanataival szembesítve minket. A síró nők alakja egyértelműen a bánatra és gyászra utal, de a madarak sem véletlenül kerültek a kompozícióba, hiszen e repülő lények a legősibb kultúrákban a lélek szimbólumai voltak, akik átvitték a holtakat a túlvilágra, és képesek voltak vissza is térni onnan. A holló, a varjú és a bagoly, bár rendkívül intelligens állatként él a köztudatban, sok helyen mind a mai napig vészmadárnak számít, feltűnésük többek szerint balszerencsét jelent. Edgar Allen Poe sem véletlenül intézte híres sorait épp a baljóslatú hollóhoz, kinek örökségét most Laura Makabresku viszi vizuálisan tovább. Ha van benned egy leheletnyi darkság és dekadens hajlam, értékelni fogod a képeit!

S ahogy guggolt zordon ében méltóságu tollmezében,
Gyászos kedvem mosolygóra váltotta a vén madár -
S szóltam: "Bár meg vagy te nyesve, jól tudom, nem vagy te beste,
Zord holló vagy, ős nemes te, éji part küld, vad határ,
Mondd, mily néven tisztel ott lenn a plútói mély, vad ár?"
              S szólt a Holló: "Soha már." 

Forrás: innen