Keiko Masumoto munkái túllépnek a funkcionalitáson és öncélúan hirdetik a szépség diadalát. Ezek a tárgyak már nem használati eszközök, sokkal inkább szobrok, amelyekben nyomokban még fellelhető az eredeti rendeltetési céljuk, ez szolgáltatja ugyanis az alapot a munkákhoz.

Ám az előbb Kiotóban, majd Londonban kerámiát tanuló japán művész nem közönséges agyagedényeket készít, azokat látszólag véletlenszerűen kiválasztott egyéb tárgyakkal, állatokkal és épületekkel ötvözi, szobrokká avanzsálva így a műveket. A tányér itt már nemcsak egy tányér, hanem egy pagoda vagy repülőgép egyik meghatározó darabja is egyben, a hagyományos urna pedig egy több sávos alagutat rejt a belsejében, vagy épp egy polip csavarodik rá. Masumoto a tradicionális formákat és technikákat ötvözi a modernnel, az iparművészetet a képzőművészettel, a keleti gondolkodást a nyugatival, melynek végeredményei e furcsa hibrid tárgyak, melyek mindenképp kiemelik alkotójukat az átlagból.

Forrás: innen