Sveta Dorosheváról már esett szó ezen a blogon, aki középkori ihletésű, aprólékosan kidolgozott grafikáival olyan mesevilágot teremtett meg képein, amivel azonnal belopta magát a szívembe, felidézve bennem legszebb gyermekkori éveimet. Hogy akkori illusztrációi ezt juttatták eszembe, nem lehet véletlen, hisz szemmel láthatóan Dorosheva munkáit is ez határozza meg, a boldog gyermekévek, amikbe most néhány jelenet erejéig mi is belepillanthatunk, ugyanis az ukrán grafikusnő legújabb sorozata épp ezt az időszakot eleveníti fel.
Dorosheva első tíz éve pont olyan lehetett, mint amilyennek lennie kell: boldog és felhőtlen – legalábbis a képekből egy kiegyensúlyozott és nagy fantáziával megáldott kislány képe rajzolódik ki a szemünk előtt. A grafikákon megelevenedik a gyermeki képzelet és összekeveredik a valósággal, hisz ilyen fiatal korban még nem tudunk éles határvonalat húzni a kettő között. Egy gyerek bizony simán láthatja úgy, hogy az iskolai tanórán a tanítónőnek bagolyfeje van, hogy a könyvespolcon életre kelnek a mesekönyvek szereplői, de az ovis csoportkép is a kicsik szemszögéből mutatja meg a világot a gyerekek háta mögött tornyosuló hatalmas óvónővel, akinek a fejéből csak a szigorú szája látszik a rajzon, az arc többi rész a homályba vész. Találó megjelenítése ez annak az életkornak, amikor még mindent alulról szemléltünk. És a gondtalan ágyban heverészés? Ki ne emlékezne rá, milyen boldogságos érzés volt a végtelenül hosszúnak tűnő nyári szünetben álmodozni, rajzolgatni, játszani mindenféle kacattal, ami a kezünk ügyébe kerül! Az Izraelben élő Dorosheva nagyon ráérzett arra, hogy mi az, amitől szép ez az időszak egy ember életében, így képei nemcsak a saját gyermekéveit idézik fel, hanem mindenki másét is, legalábbis azokét, akiknek ez a csoda megadatott.
Forrás: innen
