Szubkultúr

A legdizájnosabb irodák

2016. március 29. - Succubus

Húsz inspiráló munkakörnyezetet mutatok be most nektek, köztük két budapesti irodával. (És nem, egyik sem a Google magyar főhadiszállása.) Amerikai, ázsiai és európai munkahelyek egyaránt szerepelnek a válogatásban, Moszkvától, Londonon és San Franciscón át egészen Japánig.

Mindegyik iroda más, és mindegyik teljesen egyedi. Van, amelyik színeivel, van, amelyik ívelt formáival, és olyan is van, amelyik természetközeliségével tűnik ki a többi közül. Az irodákban egy közös van csupán, a jó fajta kreativitás, aminek köszönhetően szívesen töltik itt napjaikat a dolgozók. Akár egylégterű, akár kis kuckókkal szeparált, egy iroda így is, úgy is lehet szerethető. Ahol lehetőség van, természetes fénnyel és sok növénnyel növelik az otthonosság érzését, de mint látni fogjátok, ez sem feltétlenül szükséges a kellemes irodai hangulathoz. Elég néhány jól megválasztott, érdekes formájú bútor, no meg egy alaposan átgondolt elrendezés, egy-egy különleges szőnyeg, függöny vagy tapéta, pár egymással passzoló szín meg természetes anyagok, és máris kész a mű, ahová jó menni, és ahol jó lenni. Bár az alábbi példák menő tervezők gondos munkájának eredményei, valójában néhány apróság is elég, hogy „luxuskörnyezetet” varázsoljunk munkahelyünkből. Íme, egy kis inspiráció!

keisuki-maeda-designs-building-1.jpg

1. Shrimp / UID Architects (Japán, Fukuyama)

keisuki-maeda-designs-building-2.jpg

keisuki-maeda-designs-building-3.jpg

portada_shrimp_c_uid_photo_hiroshi_ueda_uid13.jpg

2. FreshMail iroda (Lengyelország, Krakkó)

freshmail-offices-_-krakow-3.jpg

freshmail-offices-_-krakow-1.jpg

freshmail-office-design-2.jpg

3. DIZAAP (Kijev, Ukrajna)

dizaap-by-sergey-makhno-architectural-3.jpg

dizaap-by-sergey-makhno-architectural-2.jpg

dizaap-by-sergey-makhno-architectural-1.jpg

4. Commonwealth Bank (Melbourne, Ausztrália)

commonwealth bank offices by frost* design

commonwealth-bank-offices-by-frost-design.jpg

commonwealth-bank-offices-by-frost-design-3.jpg

commonwealth-bank-offices-by-frost-design-2.jpg

5. AppNexus iroda (New York, USA)

appnexuss-playful-flatiron-office-by-agatha-habjan-3.jpg

appnexuss-playful-flatiron-office-by-agatha-habjan-2.jpg

appnexuss-playful-flatiron-office-by-agatha-habjan-1.jpg

6. AKQUA Tokyo (Japán, Tokió)

akqa-tokyo-office-3.jpg

akqa-tokyo-office-4.jpg

akqa-tokyo-office-2.jpg

akqa-tokyo-office-1.jpg

7.  Miami Modern Scandinavian Medical Office (Miami, USA)

miami-modern-scandinavian-medical-office-1.jpg

miami-modern-scandinavian-medical-office-2.jpg

miami-modern-scandinavian-medical-office.jpg

8. Metromile Offices (San Francisco, USA)

metromile-offices-_-san-francisco-4.jpg

metromile-offices-_-san-francisco-1.jpg

metromile-offices-_-san-francisco-2.jpg

metromile-offices-_-san-francisco-3.jpg

9. M Moser Associates (San Francisco, USA)

m-moser-associates-_-san-francisco-offices-1.jpg

m-moser-associates-_-san-francisco-offices-2.jpg

m-moser-associates-_-san-francisco-offices-3.jpg

 10. Republic ügynökség (Budapest, Magyarország)

republic-office-by-atelierarchitects-budapest-2.jpg

republic-office-by-atelierarchitects-budapest-4.jpg

republic-office-by-atelierarchitects-budapest-3.jpg

11. Hayden Place/ Cuningham Group (Culver City, USA)

hayden-place-cuningham-group-1.jpg

hayden-place-cuningham-group-2.jpg

hayden-place-cuningham-group-3.jpg

12. Unilever (Lima, Peru)

unilever-_-lima-offices-1.jpg

unilever-_-lima-offices-2.jpg

unilever-_-lima-offices-3.jpg

13. Skyscanner (Budapest, Magyarország)

skyscanner-_-budapest-offices-1_1.jpg

skyscanner-_-budapest-offices-2.jpg

skyscanner-_-budapest-offices-3.jpg

skyscanner-_-budapest-offices-4.jpg

14. Quirky Spaceship Game Studio (Bukarest, Románia)

quirky-spaceship-as-game-studio-office-by-ezzo-design.jpg

quirky-spaceship-as-game-studio-office-by-ezzo-design-1.jpg

quirky-spaceship-as-game-studio-office-by-ezzo-design-2.jpg

quirky-spaceship-as-game-studio-office-by-ezzo-design-3.jpg

15. Vibrantly Colored Media Agency (Moszkva, Oroszország)

vibrantly-colored-media-agency-office-design-in-moscow-1.jpg

vibrantly-colored-media-agency-office-design-in-moscow.jpg

vibrantly-colored-media-agency-office-design-in-moscow3.jpg

16. The Katoomba Library (Blue Mountains City, Ausztrália)

the-katoomba-library-by-ck-design.jpg

katoomba-01_rw_-entrance-looking-south1.jpg

 17. Parliament Design (Portland, USA)

parliament-design-has-a-very-cool-office-2.jpg

parliament-design-has-a-very-cool-office-1.jpg

parliament-design-has-a-very-cool-office-3.jpg

18. OVG Real Estate Offices (Amsterdam, Hollandia)

ovg-real-estate-offices-_-amsterdam-3.jpg

ovg-real-estate-offices-_-amsterdam-1.jpg

ovg-real-estate-offices-_-amsterdam-2.jpg

ovg-real-estate-offices-_-amsterdam-4.jpg

19. OpenAD’s Office Greenhouse Freshens Up the Workplace (Riga, Lettország)

openads-office-greenhouse-freshens-up-the-workplace-2.jpg

openads-office-greenhouse-freshens-up-the-workplace-1.jpg

openads-office-greenhouse-freshens-up-the-workplace-3.jpg

20. Office Space in Town Monument Coworking Offices (London, Nagy-Britannia)

office-space-in-town-monument-coworking-offices-_-london-1.jpg

office-space-in-town-monument-coworking-offices-_-london-2.jpg

office-space-in-town-monument-coworking-offices-_-london-3.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr928543690

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása