Éppen 100 éve vette kezdetét a borzalom, történelmünk első modern háborúja. Az első világháború több mint tizenötmillió ember halálát okozta, hősökét, gyávákét, ártatlanokét. A halottak közt nemcsak besorozott katonák, de rengeteg civil áldozat is volt. Róluk emlékezik meg Nele Azevedo, brazil szobrásznő drámai hatású installációja, mely Birminghamban, a Chamberlain téren található lépcsősoron kapott helyet.
Az alkotás keretein belül ötezer arctalan jégfigura olvadozik a lépcsőfokokon ülve, s halad együtt az enyészet felé. Ha szárnyuk is lenne, azt mondanám, olyanok, mintha Az idő uraiból szalajtották volna őket, ám valójában a múlt árnyai ők, akiknek szellemei arctalanul ugyan, de köztünk élnek ma is, örök mementóiként a nagy háborúnak, amely alapjaiban rengette meg a világot. Róluk azonban ritkán emlékezik meg bárki is, egykor volt életüket elhomályosítja a folyton változó történelem. Azevedo épp ezért neki szentelte ezt a művet, mely önkéntesek segítségével került a térre, és témájához hűen igazán kísértetiesen fest a képeken.
Fotók: innen, szöveg: Succubus