Aludni mindenki szokott, azt azonban nem biztos, hogy tudjuk, hogy miféle pozíciókban is fekszünk az ágyunkban éjszakánként. Ennek megismeréséhez nyújt segítséget a következő képsorozat, amelyből kiderül, hogy hányféleképpen is alhatunk, ezeket hogy hívják, és hogy hova is vezet, ha túl sokat agyalunk...
A fenti képen a magzat, a terpesz, a tojás és az úszó alvópózok láthatók.
Az alvásból sokan sportot űznek, így nincs abban semmi meglepő, ha futó- vagy biciklizőpózban alszunk, ahogy az állatokhoz való hasonlatosság sem új keletű dolog az emberiség életében, úgyhogy a képeken egy nyusziként és egy kígyóként alvó alak is látható.
Ha valaki munka közben az asztalra ájulna, az jó, ha tudja, most épp az alvó blogger pozícióba került, de ez még mindig jobb, mint a részeg alvás, amikor is olyasmi távozhat az öntudatlan állapotban lévő emberből, aminek semmiképpen sem az ágyban lenne a helye. A második sorban az Obama és a „barna maci" pozíciók láthatók...
Párban alvók kifliben alszanak. Vagy nem... Veszélyes dolog ez az alvás!
Az orgia pozíciót könnyű felismernie minden résztvevőnek, ahogy a mazoisták által kedvelt fogoly alvás is adja magát. A szent atya fekvéshez kell egy kisebb társ is, az éjszakai bagolyhoz viszont semmi és senki sem kell, a bagoly ugyanis nem alszik éjjel.
Félelem a jövőtől. Ilyenkor nem alszunk. Insomnia
Forrás: innen