Szubkultúr

Robotzenekar alakult Japánban

2013. június 28. - Succubus

A Z Machines névre keresztelt együttes különlegessége, hogy tagjai nem emberek, hanem robotok. A banda Japánban alakult, igaz, nem ők a világ első robotzenekara, ez a cím ugyanis a Compressorhead nevű metálbandának jár, amelyben ugyancsak robotok szolgáltatják a zenét. A Z Machines egyébként egy tokiói informatikus, Kawaguchi professzor agyszüleménye, aki ily módon szeretett volna új színt vinni a japán zenei életbe. Hát, ez sikerült is neki!

Z-Machines-robots.jpg

A futurisztikus rockbanda egy gitárosból (Mach), egy billentyűsből (Cosmo) és egy dobosból (Ashura) áll, akik bámulatos ügyességgel képesek játszani a hangszereiken, nincs ember, aki utánozni tudná őket. Ashura például 22 dobot képes egy időben püfölni, de a gitárost sem kell félteni, 78 ujjával ő is egyszerre több hangszert tud megszólaltatni, ráadásul még a headbang is megy neki. A robotzenészek már élőben is bizonyították tehetségüket, hisz túl vannak első koncertjükön, amit emberekkel, pontosabban Amoyamo nevű japán lányduóval összeállva adtak idén június 24-én.

Z-Machines-robots2.jpg

A zenekar szülőatyja, Yoichiro Kawaguchi reméli, hogy „robotfiai" egyszer az űrbe is eljutnak, és akár a Holdon vagy a Marson is zenélnek majd. A nagyszabású álmok megvalósulásáig azonban érjük be az első koncert videofelvételével, melyen tehát az Amoyamo duó vokálozik, a zenét pedig a robotok játsszák. A számot DJ Tasaka írta. Úgy tűnik, a robotbandatagok közül a homlokán feliratokat villogtató, ütemre mozgó gitáros a legnagyobb partiarc... Jöjjön tehát a jövő zenéje, a robotmágia Japánból!

Forrás: innen, innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr795381784

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása