Szubkultúr

Ha nem eszik a gyerek...

2013. szeptember 13. - Succubus

Sok szülőt kerget őrületbe válogatós vagy étvágytalan gyereke, amikor az nem hajlandó egy falatot sem enni. Mit lehet ilyenkor tenni? Tálaljuk a gyereknek úgy az ennivalót, hogy megjöjjön az evéshez a kedve! Samantha Lee is ebben a cipőben járt, nagyobbik lánya ugyanis nagyon rossz evő volt. Hogy ösztönözze őt, mert hát enni, ugye, kell, elkezdte máshogy, tetszetősebben tálalni az ételeket. Az ötlet nem újdonság, a japánok régóta művelik a tálalás művészetét, melyet hagyományos japán ételekből az ún. bento dobozokban készítenek el. A bento nagyon népszerű arrafelé, nemcsak szép és finom, de tökélesen szállítható is, így ebédnek vagy uzsonnának is kitűnő választás.

Míg a japánok elsősorban keleties témákat, például pandákat formáznak meg a bento dobozokban, Samantha Lee a nyugati kultúrkincsből is merít, így születtek meg többek között mesefigurás, vadnyugatos-indiános alkotásai, de különböző filmkarakterek, sőt, városok egy-egy jellegzetes részletei is tányérokra kerültek, Londont például egy bobby-val, valamint a Tower híddal, Párizst pedig az Eiffel-toronnyal jelenítve meg. Az ételalkotások mindenféle alapanyagból elkészíthetők, rizs, zöldségek, húsok, halak, gyümölcsök, tejtermékek... tényleg szinte bármi alkalmas rá. A lehetőségeknek csak a fantáziánk, a pénztárcánk, meg persze a gyerek ízlése szabhat határt.

970419_119548458215406_1248468982_n.jpg

296153_116887531814832_107539120_n_1.jpg7-instagram-food-art.jpg1-instagram-food-art.jpg4-instagram-food-art.jpgtumblr_inline_mon8nsVT5A1qz4rgp.jpgtumblr_inline_mon8pa5utW1qz4rgp.jpgtumblr_inline_mon8l9NofJ1qz4rgp.jpg5-instagram-food-art.jpg6-instagram-food-art.jpg1186236_122757614561157_1427968250_n.jpgtumblr_inline_mon8y0NeJL1qz4rgp.jpg1005469_122319751271610_1806553383_n.jpg2-instagram-food-art.jpgtumblr_inline_mon8iuBEPd1qz4rgp.jpgphoto-115.jpg

Forrás: innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr735510667

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2013.09.14. 11:42:37

Majd eszik, ha éhes lesz. Fölösleges cirkuszt csinálni az etetésből.
süti beállítások módosítása