Frank Herfort fotós 15 ezer mérföldes utazást tett a Szovjetunió utódállamainak területén azzal a céllal, hogy megörökítse a világ talán legbizarrabb épületeit, a posztszovjet építészet megalomán, grandiózus betonkolosszusait, amelyek viharos gyorsasággal nőttek ki a földből 1998-tól egészen napjainkig. Mert hiába bomlott fel a Szovjetunió, a kommunista szuperhatalom vasba és betonba öntött nagyratörő elképzelései és futurisztikus formái tovább éltek, és némi high tech-kel keveredve egy igazán egyedi építészeti stílust hoztak létre, melynek legfőbb jellegzetessége a hatalmas méreteiben és feltűnőségében rejlik. Ezeket a kommunizmusból a kapitalizmusba tartó átmenetet jelképező épületeket ugyanis nem lehet nem észrevenni, méreteikkel és formájukkal az olaj és földgáz adta hatalmat és gazdagságot hirdetik, ráadásul elég durván kirínak a környezetükből, melyet Herfort olykor szürreális hatású fotókon, könyv formájában tár a nagyközönség elé.

A téli olimpiák története 1924-ig nyúlik vissza. Ez alatt a kilencven év alatt az USA három városa is megkapta a rendezés jogát: Salt Lake City, Squaw Valley és Lake Placid, ez utóbbi település kétszer is. New Yorkban azonban még sosem volt olimpia, sem nyári, sem téli, igaz, a legutóbbi, 2012-es nyári játékok megrendezéséért harcba szálltak a helyi erők, de mint tudjuk, végül London diadalmaskodott. A New York Times azonban eljátszott a gondolattal, hogy milyen lett volna, ha nyári helyett téli olimpiára pályázik a város, és nyer. New York ugyan nem egy síparadicsom, de ma már semmi sem jelenthet akadályt, gondoljunk csak a jelenleg zajló téli olimpia helyszínére, Szocsira, mely sokkal inkább szubtrópusi éghajlatú üdülőváros, mintsem a téli sportok Mekkája, továbbá az sem gond, ha a környéken nincsenek havas hegycsúcsok, ha vannak helyette széles utak és terek, mert ha a Forma-1-ben rendezhetnek utcai futamokat, a téli olimpia versenyszámait is simán megtarthatnák egy metropolisz felhőkarcolói között. Miért is ne? A képek tanúsága szerint elég jól nézne ki. Még lelátókat sem kéne építeni, a toronyházakból remek a kilátás...

A spanyol Spy után - akiről múlt héten esett szó ezen a blogon - most egy újabb a köztereket szürreális játszótérként használó művészt mutatok be nektek. Brad Downey az USA-ban született, de jelenleg Berlinben él, és akárcsak fent említett spanyol kollégája, különös módon viszonyul az utcai művészethez, ún. modern művész, egyszerre festő, szobrász, fotós és a vizuális zavarkeltés nagymestere. A szürke betondzsungelek, a városok és a bennük található tárgyak ugyanis számtalan lehetőséget kínálnak az önkifejezésre, melyet ki-ki saját belátása szerint használ fel. Downey munkáira leginkább a morbid humor jellemző, alkotásai spontán módon, minimális beavatkozással, a hétköznapi dolgokat szokatlanul egymás mellé párosítva jönnek létre egy az unalomból kitörni vágyó városlakó elborult agyszüleményeiként. Szavak helyett azonban beszéljenek inkább a munkák maguk!

Ausztrál főhősünk, Didga egy távirányítású gördeszkára (Ollie) pattanva veszi nyakába a várost, és indul el egy kis tengerparti sétára, közben persze deszkás trükköket is bemutat, kelleti magát egy sor kutya előtt és kivívja az emberek csodálatát.

A hagyományos keresztszemes hímzés a mai napig nem ment ki a divatból, bár a klasszikus színek és formák mellett egyre inkább teret nyernek a modernebb motívumok, a harsányabb színvilág. De nemcsak a minta, vagy a szín adhatja egy hímzés különlegességét, maga a kivarrt felület is lehet egyedi és szokatlan. Merthogy szinte bármilyen lyukacsos anyag díszíthető keresztszemes hímzéssel, nem muszáj ragaszkodni a kongréhoz vagy a vászonhoz. Severija Inčirauskaitė-Kriaunevičienė munkái remek bizonyítékai ennek, a litván művésznő ugyanis különböző fémtárgyakat dekorált ki keresztszemes öltésekkel, mint például egy rozsdás vödröt, ásót, bádog locsolókannát, kiskanalat vagy egy autó motorháztetejét, melyekre virágokat hímzett. A textil- és a fémművesség találkozásáról van tehát szó hagyományos technikával és virágmintákkal egy korántsem hagyományos felületen.

A kertépítés egyik igen különleges válfaja az akváriumtervezés különféle vízinövényekből, melynek szakavatott képviselői minden évben nemzetközi versenyen mérik össze tudásukat. Az International Aquatic Plants Layout Contest (IAPLC) nevet viselő versenyre a világ minden tájáról neveznek akvakertészek, hogy felszíni formákra hajadzó szemkápráztató munkáikkal versenybe szálljanak egymással, ezzel is népszerűsítve a víz alatti természetet.  A hegyeket, völgyeket, dombokat, szakadékokat, erdőket és ösvényeket felvonultató munkák első ránézésre sokkal inkább tűnnek miniatűr elsüllyedt világoknak, semmint vízinövényekből, mohából és kövekből kialakított akváriumnak, az illúziókeltés nagymestereivel van tehát dolgunk. A tervezőknek azonban nem elég a külcsínnel foglalatoskodniuk, hisz az akváriumoknak elsősorban lakóik, a halak igényeinek kell megfelelniük, épp ezért az akvakertészeknek biológiai ismeretekkel is rendelkezniük kell, na meg persze kitartással és türelemmel, egy-egy ilyen munka elkészítése ugyanis hónapokig is eltarthat. Jöjjön most egy kis válogatás az elmúlt évek legszebb pályaműveiből!

A jeruzsálemi Guy Cohen még csak 24 éves, de máris új világot teremt. No persze ne egy tolkieni komplexitású kitalált fantasy univerzumra gondoljunk, Cohen ugyanis fotós, nem pedig író vagy tudós, fekete-fehér képein azonban ugyanúgy a világosság és a sötétség az úr, mint a mesékben - bár itt e két erő békésen megfér egymással, bebizonyítva, hogy egyik nélkül a másik mit sem ér. A képeken életre kelnek az árnyak, és egy tünékeny birodalom sötét és torz kísérteteiként élik mozgalmas életüket, vagy maga a valódi világ borul sötétségbe, körvonalait világosabb háttérrel hangsúlyozva, mintha csupán árnylények léteznének e Földön... Pedig egyszerű, hétköznapi momentumokat örökített meg a fotós, egy átlagos város mindennapjait. Fény és árnyék, drámai kontrasztok - ezekben rejlik e fekete-fehér fotók valódi ereje, meg persze Cohen teremtő fantáziájában, melynek segítségével szinte elbeszéléssé alakítja a kimerevített pillanatot.

Tim Sklarov orosz dizájnernek két nagy szenvedélye van: a fotózás és a biciklis közlekedés. E kettőt pedig remekül lehet ötvözni egymással, elég bringára pattanni, a járgányra rögzíteni egy kamerát, és már indulhat is a különleges képes úti beszámoló történetesen épp New Yorkból, hisz Sklarov jelenleg itt él. Az érdekes képsorozat új perspektívát nyit előttünk, mintha magunk is a keleti parti metropolisz forgatagában tekernénk és kerékpárnyeregből vennénk szemügyre a várost. 

A szuperhősök évezredek óta köztünk élnek, és már az ősi egyiptomi papirusztekercsek hieroglifáin is felbukkant az alakjuk. Nem hiszitek? Íme, a bizonyíték! Jöjjön hát az egyperces történelemóra egy kocka beállítottságú grafikus jóvoltából. Josh LN munkái következnek.

A Spy művésznéven a világ számos nagyvárosában tevékenykedő spanyol utcai művész látásmódja meglehetősen szatirikus.  A kezdetben graffitisként alkotó, majd egy komplexebb megnyilvánulási formát választó Spy munkái a városi környezetből táplálkoznak, görbe tükröt tartanak elénk, ám mindezt úgy, hogy közben mosolyt csalnak az arcunkra. Spy magától értetődő természetességgel, humorral és játékossággal helyezi új kontextusba a dolgokat, legyen az egy szimpla kosárlabdapálya, egy köztéri telefon vagy egy utcán ücsörgő hajléktalan. Művei figyelemfelkeltők, elgondolkoztatók és tökéletesen alkalmasak arra, hogy a városlakókat kizökkentsék egy kicsit a szokásos hétköznapi rutinból.