Láttam már pár 3D-s rajzot, ami nagyon élethűre sikerült, de Nikola Čuljić némelyik munkáját látva elsőre nem hittem el, hogy kétdimenziós képekről van szó. Ha nincsenek hozzájuk a Facebookon mellékelt videók, most is azt mondanám, hogy full kamu az egész, pedig nem az!

Az egy dolog, hogy maga a rajz nagyon valósághű a fény-árnyék viszonyok ábrázolásának köszönhetően, de a szerb grafikus még egy plusz trükköt is bevetett, hogy ténylegesen megtévessze a nézőt: kivágta a kép felső harmadából a mintát, egy tökéletes 3D-s tárgy látványát teremtve meg ezzel. Vannak élőlényekről készült grafikái is, ott azért – már csak a méretük miatt is – lehet látni, hogy csupán rajzokról van szó. Persze meg lehetett volna fotózni ezeket is úgy, hogy tökéletes legyen az illúzió, de gondolom, az volt a cél, hogy videó nélkül is látszódjon a művészi teljesítmény, ezért a készítés eszközei, ceruzák, tollak, filcek is helyet kaptak a fotókon.

Vannak jó alvó gyerekek és vannak rossz alvók, no és persze vannak olyanok is, akik inkább a szülői hálóban töltik az éjszakát édesdeden befészkelve magukat a dupla ágy közepre, az anyjuk és apjuk közé, félig-meddig kitúrva őket az ágyból. Persze a szülők számára ez minden, csak nem ideális szituáció, hisz nekik is szükségük van az intimitásra, a kényelemre és a pihentető alvásra egy hosszú és fárasztó nap után, ami így természetesen nem megvalósítható. Ugye, ismerős a fenti probléma? Ha igen, most jól figyelj, mert a furcsa nevű Dericrw házaspár egy kreatív és látványos megoldásötletet kínál!

Berendeztek ugyanis a gyereknek egy különleges hálószobát, méghozzá olyat, ami minden Star Wars-rajongó kisfiú vagy kislány szívét megdobogtatná. No igen, ilyen az, amikor a közös cél és a kialvatlanság „monumentális" tettekre sarkall! A Star Wars tematikájú szoba központi elemét a Millennium Falcon egy részletét megformáló, lenyíló feljárón megközelíthető függőágy, vagy ha úgy jobban tetszik, alvókabin teszi ki, az űrhajó további része pedig a mögötte lévő falfestményen folytatódik tovább és veszik az űr távolába, hisz a nem túl nagy alapterületű helyiségben máshogy nem fért volna el egy ilyen méretű építmény. A kétszemélyes ággyal és polcokkal felszerelt hajókabin ajtaján keresztül a szoba - stílszerűen űrhajóbelsőt mintázó és szekrényeket is rejtő - falára felrögzített tévé is kényelmesen nézhető. A lepedő is Star Wars-os természetesen, valamint egy szuper játékfegyver-gyűjtemény is helyet kapott a gyerekszobában, amit éjszaka a Falconból kiszűrődő, többféle színben is világító lámpák fényei tesznek még hangulatosabbá. Jó, elismerem, a tematikus gyerekszoba nem új ötlet, Dericrw munkája azonban elég látványos lett ahhoz, hogy a fotói körbejárják a netet és inspirációt adhassanak másoknak is.

Utálom az Excelt. Számok, képletek, stílusok… Nem az én világom. És szerintem vagyunk még páran így. De ha tudtam volna, hogy Excelben festeni is lehet, méghozzá nem is akármilyen szépségű képeket, talán már megpróbáltam volna megbarátkozni a Microsoft táblázatkezelő programjával.

A 77 éves japán művész, Tatsuo Horiuchi immár 15 éve űzi az Excelben festést hagyományos stílusú tájképeket alkotva virágzó cseresznyefákkal, madarakkal, tavakkal, őszi falevelekkel, és sokkal alkalmasabbnak tartja a Microsoft ezen programját, mint a kifejezetten festésre és rajzolásra kifejlesztett, épp a végnapjait élő Paint programot, szerinte ugyanis az Excelben jóval több lehetőség van, ráadásul könnyebb is használni a Paintnél. Ha valaki kifejezetten a vektorgrafikus ábrázolásra specializálódik, akkor mondjuk lehet is ebben igazság. A vektorgrafika persze nem ad akkora teret, mint a szabadkézi rajzolás, így az idős japán néhány műve magán viseli a műfajból fakadó korlátokat és kissé szögletes hatású, olykor keresztszemes hímzéshez vagy gobelinképekhez hasonló, egyes rajzai viszont elképesztően jól néznek ki, és akkor is tetszenének, ha nem tudnám, hogyan készültek. Egy nagyon béna, de kihagyhatatlan szóviccel élve a japán művész „excellent” munkái új löketet adhatnak a táblázatkezelő program használatának megtanulásához. Akit érdekel, hogy pontosan hogyan készülnek az alábbi alkotások, itt talál további képeket és tutorialokat, vagy megnézheti a képek alatt található videót.

Amióta a fényképezést feltalálták, számtalan rajongója van a műfajnak, hiszen mindannyiunkban ott él a vágy, hogy megörökítsük a pillanatot. És ha mindezt egy gombnyomással megtehetjük, hát meg is tesszük, könnyűszerrel állítva ezzel vizuális emlékeket magunknak és az utókornak.

Persze fénykép és fénykép között hatalmas különbségek lehetnek. Vannak, akik profin űzik ezt a tevékenységet, és tudják, milyen a jó beállítás, milyen fényviszonyokban érdemes fotózni és milyen gép a legideálisabb egy jó fotó elkészítéséhez, vagy éppen hogyan manipulálják úgy a képeket, hogy ezzel esztétikailag is tetszetős végeredményt alkossanak. Mert fotózni mindenki tud, profi színvonalú fotók előállítására viszont azért a többség nem képes, ehhez ugyanis kell némi tehetség no meg persze szaktudás. Viszont ügyes fotósból így sincs kevés, jól bizonyítja ezt a számtalan fotográfiai világverseny, amelyet évről évre meghirdetnek profi fényképészek és magas színvonalon fotózó amatőrök között. Az International Photographer of the Year egyike ezeknek a megmérettetéseknek, melynek tavalyi győzteseit most tették közzé. A hivatásosok kategóriájában az amerikai Sarah Blesener hozta el a fődíjat, míg az amatőrök közt a holland Jans Janssen győzedelmeskedett Ugandában lőtt sorozatával és lett az év felfedezettje a 4000 főt is meghaladó nemzetközi mezőnyben. A hatalmas képanyagból nem lehetett egyszerű kiválasztani a legjobbakat, mind tárgyukban, mind stílusban őrült nagy volt a szórás. Műfajilag is igen változatos kategóriákban versenyeztek a pályázók, a természettől, a művészi fényképeken, a divat- és épületfotókon át a sajtófotókig többféle témában és műfajban is hirdettek győzteseket. Íme néhány nagyszerű fotó a legjobbakból a My Modern Met válogatásában! További képek és infók a győztes fotókról a képalákban található linkeken érhetők el.

Sarah Blessner: Beckon Us from Home - Az év fotósa díj

Nem gondoltam volna, hogy valaha is a kamionokról írok majd bejegyzést, de most ez is megtörtént. A Colossal weboldalán futottam ugyanis bele Todd Antony néhány fényképébe, ami egy speciális japán műfaj, a dekotora, vagyis a kamiondekorálás világába enged betekintést. Merthogy Japánban olyannyira elfogadottnak és menőnek számít ez a csöppet sem olcsó hobbi, hogy még külön nevet is kapott a dekorálni és a kamion szavak összeragasztásával.

A dekotora a hetvenes évekből eredeztethető, ekkor mutatták be a Torakku Yaro című filmet, amiben a Smokey és a bandita című amerikai akcióvígjátékhoz hasonlóan teherautósofőröket helyeztek a középpontba. A film hatalmas népszerűségnek örvendett Japánban, így nem csoda, hogy az első Torakku-mozit még kilenc másik követte, ennek hatására kezdték el aztán a japán kamionosok kiélni művészi hajlamaikat, és burkolták járgányaikat csillogó fémlemezekkel, neonfényekkel és egyéb figyelemfelhívó dekorelemekkel kívül-belül, azzal a nem titkolt céllal, hogy bekerüljenek a filmsorozat következő részébe. Utamaro-Kai néven még saját egyesületük is volt. A műfaj a nyolcvanas-kilencvenes években aztán hanyatlani kezdett, a Torakku Yaro hatását pedig egyre inkább a népszerű robotos anime, a hatalmas mechákat felvonultató Gundam című sorozat világának utánzása váltotta fel. A szubkultúra képviselői ma körülbelül 600-an lehetnek, és európai szemmel nézve hihetetlenül giccses külsejű járgányaikkal mintegy mozgó karácsonyfaként még napjainkban is szelik Japán útjait. Néhány utolsó képviselőjüket Todd Antony kapta lencsevégre. Sorozatát - a dekotora műfaját bemutatandó - további képekkel egészítettem ki a Player.hu cikkéből.

A svéd Erik Andersson által tervezett híd egyelőre csak a tervezőasztalon létezik, de Kalix igazi helyi látványossága válhat belőle, ha egyszer tényleg megépül. Több okból is örülhetnének neki a település lakói, hiszen az építmény egyszerre funkcionálna hagyományos átkelőként és több száz ember befogadására alkalmas közösségi térként.

Míg a híd felső szintjén autók és kerékpárosok gurulhatnak át a vízen, addig az út alatt található pilléreket a gyalogosok vehetik birtokba, akik egy lépcsős megoldásnak köszönhetően hatalmas teret kapnak, amin közvetlenül a vízig is le tudnak sétálni, mindezt úgy, hogy a fölöttük zajló forgalomból maximum csak a zajok jutnak el hozzájuk. A hídon átkelés így igazán természetközeli élménnyé válhat. A lépcsőkre randevúk beszélhetők meg, de le lehet ide sétálni a kutyával, gyerekkel, és lehetőség van csak úgy ücsörögni is és nem csinálni semmi extrát, csak bámulni a hullámokat. Rossz idő esetén az úttest alatt húzódó árkádok nyújthatnak menedéket az arra járóknak. Andersson tulajdonképpen egy amfiteátrumot ötvözött egy híddal, egy olyan multifunkcionális építményt kreálva ezzel, ahonnan akár egy vízi színházi előadás is megtekinthető, már ha arrafelé szerveznek ilyesmit. És még csak a forgalmat sem kell elterelni onnan, mint például azt a budapesti Szabadság hídon tették, amikor nyáron egy-egy hétvégére gyalogosok vették kulturális és rekreációs céllal birtokba.

Mekk Elek 21. századi követői köztünk élnek és ritka nagy fantáziával, no meg persze rengeteg tetterővel és szabadidővel rendelkeznek. Vannak dolgok, amiknek nem biztos, hogy meg kellett volna születniük, de legalábbis joggal kérdezhetnénk alkotóiktól, hogy ezt most miéééért… Nem volt jobb dolgod, mikor ezt a tárgyat készítetted?

A következő tárgyak se nem szépek, se nem praktikusak, de legalább zömmel teljesen értelmetlenek. Házi készítésű, az esztétikát minden szinten nélkülöző kreációkat láthattok az alábbi galériában pihent agyú „mesteremberek” és „feltalálók”, más szavakkal meg nem értett zsenik jóvoltából, akik nem szívesen dobják ki a régi, megunt dolgaikat, inkább találnak nekik új funkciót. Nagy megoldások kis problémákra. Fábry repesne örömében, a Design Centerbe velük mind!

Látomásos, szürrealista és pszichedelikus… Ezekkel a jelzőkkel illetik legtöbbször Mike Dubois művészetét, akinek színekben és formákban tobzódó, egyedi stílusjegyeket viselő hallucinogén plakátjai már messziről felismerhetők, és elemi erővel vonzzák az ember tekintetét.

Megbízói között épp ezért leggyakrabban fesztiválok és zenekarok szerepelnek, köztük olyan nagyágyúkkal, mint a The Allman Brothers Band, Santana, a Black Sabbath, a Rolling Stones vagy a Pink Floyd. A Woodstock hangulatát megidéző plakátok nem véletlenül a fesztiválszervezők kedvencei is, így nagy amerikai zenei rendezvények, mint a The Tampa Bay Blues Festival, a Gathering Of The Vibes, a Mountain Jam stb. is rendszeresen az ő hagyományos és digitális technikákat vegyítő munkáival hirdetik magukat. Plakátjain a pszichedelikus vonások mellett szecessziós elemek is felfedezhetők. Visszatérő motívumai többek között a kollektív tudatalatti olyan szimbolikus természeti elemei, mint a nap, a hold, a fák, a virágok, a gombák vagy a tenger, de a zenei műfajok jellegzetes attribútumai is megjelennek a rajzain manók, hangszerek, járművek és különböző állatok formájában.

Mike Dubois 1968-ban született a New York állambeli Syracuse-ban, és egészen kisgyermek kora óta a rajzolás megszállottja. Tizenkét évesen már pólókat tervezett, majd tizennyolc évesen házak falait dekorálta ki megbízásos alapon, aztán az ékszerkészítésbe is belekóstolt. 1985-ben San Franciscóba költözött, ekkor kezdett plakátokat tervezni különböző zenekaroknak. Két évvel később visszatért a keleti partra, és megalapította Happylife Production nevű cégét, amely egyedi tervezésű nyomatokat, plakátokat, pólókat, matricákat, gyerekruhákat és üdvözlőkártyákat árusít. Munkái ezen a honlapon tekinthetők meg, illetve aki szeretné, meg is vásárolhatja őket. Az alábbi válogatásba a fesztiválplakátjaiból szemezgettem. Nehéz volt nem kiválasztani az összeset, ezért sok képre számítsatok!

A pitekészítés királynőjére akadtunk Lauren Ko személyében, akinek mértani pontosságú geometriai mintákkal díszített süteményei előtt még Paul Hollywood és Mary Berry is fejet hajtana a Sütimesterből. A Seattle városában élő amatőr cukrász a hagyományos pitetésztákat és töltelékeket színes, egzotikus gyümölcsökből készült, precízen megszerkesztett díszítéssel és Vasarely műveire hajazó látványos geometriai rácsozatokkal dobja fel. Megkóstolni sajnos nem tudjuk a művészi szépségű édességeket, a kinézetük azonban több mint megnyerő.

A SkyPixel drónról készült légi fotókra kiírt pályázatán amatőrök és profik versenyeztek együtt 2017-ben készült lenyűgöző szépségű alkotásaikkal. A fődíjat Florian Ledoux hozta el, aki a fagyos Arktiszt fotózta Észak-Kanadában, megörökítve az utókornak a természet jelenlegi állapotát és hihetetlen szépségét. Ám nemcsak természetképek mérettettek meg egymással, Petra Leary például kosarasokat fotózott Aucklandban, és szimmetrikus kompozíciójával elnyerte a legjobb profi portréfotó díját. Újításként idén legalább öt képből álló sorozatokkal is lehetett pályázni a történetmesélés kategóriájában, amelynek profi győztese (In the higher sky) az emberi jelenlét és az iparosodás természetben okozott sebeit örökítette meg, míg az amatőr nyertes, Water Qinghua a tradicionális mianmari halászatot mutatja be fényképein. 

Above the Polar Bear - Florian Ledoux nagydíjas fotója az Arktiszról