Nincs olyan ember a világon, aki legalább egyszer ne próbálta volna valamilyen szűrő segítségével módosítani a fényképeit. Számtalan applikáció is létezik erre a célra, de az igazi szakemberek természetesen maradnak a Photoshopnál. Ahogy teszi ezt az orosz Max Asabin is, aki autodidakta módon vált a fotómanipuláció egyik nagymesterévé.
A magát digitális művészként definiáló Asabin hihetelen látványvilágot kreál szinte bárkiről és bármiről. Munkája lényege tulajdonképpen a montázs, különböző képeket, illetve azok részleteit dolgozza össze egy művé, gondosan ügyelve a fények és árnyékok, illetve a színek harmóniájára. Nem ritkán a háttér is több fotó elemeiből áll össze, a misztikus fantasyk képi világából merítő munkák pedig sokszor meg sem próbálják a valóság illúzióját kelteni. A végeredmény azonban így is elég meggyőző, jól mutatja ezt a művész 35 ezer követővel bíró rajongói bázisa a DeviantArton. „A többség rajong a munkámért, de azért akadnak negatív, olykor építő jellegű észrevételek is. Mindenesetre én nagyon elégedett vagyok, hogy ekkora kitüntetett figyelmet kapok" – mondta el Asab, aki a Facebookra is rendszeresen posztolja legújabb alkotásait, sőt magánjellegű megkereséseket is vállal, szóval ha felturbóznád kicsit a régi családi fotóidat, már tudod, kit kell keresned.
Forrás: innen