A kenyér a túlélés záloga és az élet szimbóluma. Nincs is abban semmi meglepő, ha valaki rajong az éltető kenyérért. Ám ha ez a valaki Salvador Dalí, a híres szürrealista művész, akkor biztosak lehetünk benne, hogy a szimpla rajongásnál többről van szó. Dalí ugyanis nemcsak egy ételt, hanem magát a fogyasztói társadalmat látta a kenyérben, amit úgy falnak az emberek, akárcsak az ő műveit.

Liszt, víz, só és kovász... A szürrealista mester szerint ez maga a művészet, nagyszerű téma és adott esetben megfelelő alapanyag is lehet a műveihez. A kenyérhez, sőt, az evéshez való ilyetén vonzódása az egészen korai évekig nyúlik vissza, Dalí ugyanis saját bevallása szerint eredetileg szakács szeretett volna lenni, aztán valahogy mégis inkább a művészetre nyergelt át. Ez a kenyérmánia mindvégig, egészen 1989-ben bekövetkezett haláláig megmaradt, ennek nyomát több híres festménye és szobra is őrzi.

Dalí azonban itt nem állt meg, s a festészeten kívül más formában is kifejezte a kenyér iránti szeretetét. Ha valaki járt már a katalóniai Figueresben, a Salvador Dalí Színház és Múzeumban, talán sejti, miről is van most szó. Az 1974-ben megnyílt múzeum felépítése maga Dalí ötlete volt, aki egy eredetileg színházként működő romos épület helyére képzelte el a megszámlálhatatlanul sok kincset és látnivalót őrző, szürreális múzeumlabirintusát, melynek külső falain rögtön szembetűnik az élet szimbóluma, a kenyér. A hatalmas tojásokkal megpakolt falak oldalát ugyanis, mintha egy mászófal kapaszkodói lennének, katalán kenyeret mintázó formákkal díszítették fel, a múzeum szobrainak fején pedig szintén kenyerek láthatók.

És hogy honnan is jön e mánia? 1969-ben Dalí összebarátkozott az egyik nagy hagyománnyal bíró francia pékség, a Poilâne tulajdonosával, és éveken át tartó kollaboráció vette ekkor kezdetét. A kapcsolatban közrejátszott az is, hogy a pék elfogadott festményeket is fizetségül, Dalínak pedig természetesen akadt belőle jócskán. A világhírű művész kitalálta, hogy szeretne a hálószobájába egy kenyérből készült csillárt, amit meg is rendelt magának a pékségből. A Dalínak készített csillár még ma is látható az üzlet egyik helyiségében, persze nem pont az eredeti, mert a kenyér nem bírná ilyen sokáig a strapát, így a pékek időről időre újrasütik és formázzák az alkotást, amely azonban hűen követi az „őscsillár” formáját és kinézetét.

Elmondása szerint, azért rendelte a kenyércsillárt, mert kíváncsi volt, vannak-e egerek a hálószobájában. Na meg persze azért, mert kenyérmániás volt. Persze a hálószoba maga sem volt semmi a különleges ággyal, mellette egy csontvázzal, a másik oldalán egy vitrinnel és egy kanapéval egybeépített polcrendszerrel, melyek nemcsak a helyiség, de a Dalí múzeum egyik fő ékességei is. Hogy ezek is kenyérből készültek-e, arról nem találtam pontos információt, de nem lennék meglepve, ha igen. Annyi azonban bizonyos, hogy elkészült egy teljes szobányi bútor is egyszer a két fél együttműködésének hála, ám azt már valószínűleg az egerek rég megették. Dalí egyébként itt, a múzeum falai között élt a szerelmével, Galával, ebben a saját tervezésű ágyban aludt, sőt a halotti kriptáját is ide álmodta meg, kívánsága pedig teljesült, mert végül tényleg ide temették el. Ha körbenéznél egy kicsit a múzeumban, itt tehetsz virtuális túrát.

„Egész életemben a kenyér rabja voltam, és megszámlálhatatlanul sokszor meg is festettem" - írja szenvedélyéről naplójában a művész. A kenyér egy ehető jelkép, ami egyenlő a szépséggel, a szépség egyenlő az élvezettel, az élvezet pedig többnyire az evéssel egyenlő. Dalí egyszer így vallott a szépségről: „vagy ehetővé válik vagy eltűnik."” Így lett a kenyér Dalí művészetének egyik legfőbb védjegyévé, eme rajongásnak pedig későbbi követője is akadt többek közt a spanyol Enoc Armengol személyében, aki Pappaati néven készítette el saját kenyérből formázott étkezőbútorát, egy kis asztalkát két székkel.

Az ehető bútorok egyébként, bár nem feltétlenül praktikusak, hisz nem bírják jól a nedvességet, a mai trendeknek is abszolút megfelelnek: 100 % természetes anyagból készülnek, nem szennyezik a környezetet, és ha úgy adódik, bármikor elfogyaszthatók. Szóval Dalí jól ráérzett, hogy mi lesz később a divat, alkotásainak jelentősége és későbbi korokra tett hatása pedig jóval túlmutat Az elfolyó idő című, legismertebb művén, amely egyébként számtalan másik kenyér-, pontosabban pizzaszerető embert is megihletett, íme közülük néhány!