Szubkultúr

100 éves pillanatképek Japánból

2016. május 13. - Succubus

Egy száz éve letűnt világ tárul fel a szemünk előtt a német származású amerikai fotós, Arnold Genthe (1869-1942) fényképein, aki 1908-ban töltött hat hónapot Japánban, és örökítette meg rejtett kamerával az utcákon zajló életet, az egykor élt japán városlakók mindennapjait.

Ekkor még sehol sem volt az a Japán, amit ma ismerünk. Még nincsenek játéktermek és mangák, sem karaoke bárok és felhőkarcolók, a látképet a hagyományos japán épületek határozzák meg. Az emberek öltözködése is a múltbéli szokásokat követi, és ugyan a világháborúk szele még nem söpörte ki a több száz éves hagyományokat, és nyugodtan zajlik az élet, azért béke sincs, hiszen a japánok folyamatos harcban állnak valakivel, ekkoriban épp az oroszokkal, hogy nagyobb befolyást szerezhessenek a Távol-Kelet, elsősorban Kína és Korea felett. Néhány évvel a japánok győzelmével végződő orosz-japán háború után érkezik a San Franciscó-i tanár, Arnol Genthe is az országba, hogy szenvedélyének hódolva fényképezőgépével megörökítse az idegen országban látottakat. A hangulatos, filmszerű felvételeken mintha a múlt elevenedne meg, a fotósnak sikerült úgy megőriznie egy-egy pillanatot, ahogyan az a valóságban történt, nincsenek beállított jelenetek, Genthe járta az utcákat, és ha érdekesnek talált valamit, rögtön kattintott is a rejtett kamerájával. A mozgalmas jelenetek épp ezért a Google Street View képeire emlékeztetnek, csak épp nem a jelent mutatják, hanem azt, hogy mi volt száz évvel ezelőtt.

japan1908arnoldgenthe16.jpg

japan1908arnoldgenthe111.jpg

japan1908arnoldgenthe12.jpg

japan1908arnoldgenthe13.jpg

japan1908arnoldgenthe14.jpg

japan1908arnoldgenthe20.jpg

japan1908arnoldgenthe21.jpg

japan1908arnoldgenthe10.jpg

japan1908arnoldgenthe11.jpg

japan1908arnoldgenthe2.jpg

japan1908arnoldgenthe8.jpg

japan1908arnoldgenthe7.jpg

japan1908arnoldgenthe6.jpg

japan1908arnoldgenthe4.jpg

japan1908arnoldgenthe3.jpg

japan1908arnoldgenthe9.jpg

japan1908arnoldgenthe17.jpg

japan1908arnoldgenthe18.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr378713874

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása