Szubkultúr

50 év múlva ilyen autókkal utazhatunk

2016. május 12. - Succubus

Ahogy nő a Föld népessége és terebélyesednek mind nagyobbá és nagyobbá a városok, úgy csökken le egyre jobban az ott élők személyes élettere is. Sok helyen már most is csak függőleges irányban lehet terjeszkedni az építkezésekkor, és hamarosan eljöhet az az idő, amikor közlekedni is így fogunk.

A kínai Yuhan Zhangnak persze van lehetősége testközelből is megtapasztalni, milyen is lehet egy felhőkarcolókkal telezsúfolt nagyvárosban az élet, így nem meglepő, hogy ő is felfelé irányította a figyelmét, amikor a Volvóval együttműködve megtervezte a jövő autóját. A jármű természetesen repül, mint a Jetson családban vagy Az ötödik elemben a kocsik, és számtalan kényelmi funkcióval bír, kiszolgálva az ötven év múlva élő emberek minden igényét. És hogy mitől is olyan futurisztikus ez az autó, azon túl persze, hogy repül? Először is majdnem minden mobil rajta, mint például az önálló akkumulátorral bíró drone-kerekek, amelyek bármikor lecserélhetők, van rajta interaktív holoprojektor a vezetéshez, a bútorok, akárcsak a mai luxusjachtokon, az igényeknek megfelelően alakíthatók, azaz a székek forgathatók és kinyitható egy okosasztal is, hogy legyen mit olvasgatni kávézás közben a kocsiban. A design is látványos, engem kicsit a F1-es motorcsónakokra emlékeztet a jármű külseje, amit valójában a természet formái ihlettek a tervező szerint. Parkoláskor egyszerűen lebeg a járgány az ablakunk előtt, és tulajdonképpen a lakásunk kiterjesztett része, ami nemcsak járműként, de teraszként is funkcionál. Vajon tényleg ilyen autók lesznek ötven év múlva, vagy akár még előbb? Yuhan Zhangnak amúgy - aki egyébként egy hölgy - nem ez az első terve a Volvónak, ha a többi munkájára is kíváncsi, nézd meg a honlapját.

render1_20-1_copy_uomh1a.jpg

14_uqt6qp.jpg

13_ju7ing.jpg

render6_zlo7v8.jpg

render7_hnqi4g.jpg

10_mhv0od.jpg

11_w2qupi.jpg

12_xscgyw.jpg

13_zemknp.jpg

14_hmnfq6.jpg

9_oo9tch.jpg

_10_inady1.jpg

_8_mkswzy.jpg

_16_vod5p6.jpg

render4_kqkrkn.jpg

render8_ywfypq.jpg

render3_ystt7t.jpg

render1_mvrld7.jpg

render2_nayhth.jpg

render1_13_bbc2pd.jpg

render1_18_taitbp.jpg

render6-1_qezlob.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr608710806

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KDNP a selejtek gyűjtőhelye 2016.05.13. 18:04:09

Inkább a Dredd bírót nézd meg, ha kíváncsi vagy arra, mi vár rád 50 év múlva.

ccvv 2016.05.13. 18:04:27

Ahhoz volt esze, hogy egy Eames-fotelt tegyen az előtérbe... Az a legjobb a kėpen.

Afrika steht an der Elbe 2016.05.13. 18:58:59

50 év múlva Svédországban nem lesznek svédek, a Volvót széthordják vásnák a refügék. A többi biztos stimmel.
süti beállítások módosítása