Ronald McDonald tényleg a gonosz szimbóluma?

2017. január 31. - Succubus

Mi ebben a meglepő, kérdezhetnék sokan a fenti kérdés hallatán, pláne mostanában, amikor világszerte mozikba került a McDonald’s történetét feldolgozó Az alapító című film. A világ legismertebb amerikai gyorsétteremlánca ugyanis rengeteg ember szemében régóta egyet jelent a gonosszal.

Ha mindez persze erős sarkítás is, hiszen szinte az összes (hatósági vizsgálatokon is átesett) élelmiszer, amivel egy városi ember találkozik, tele van zsúfolva különböző stabilizátorokkal, ízfokozókkal és színezőkkel, azaz a természetes ételekben nem fellelhető anyagokkal, a városi legendák szerint mindezek a McDonald’s termékeiben nagy mennyiségben, koncentráltan, valamint külsőségekben is látványosan fordulnak elő. Hiszen a krumpli természetellenesen nagy, a belőle készült hasábok pedig rendellenesen hosszúk, a zsemle furcsa állagú és gumiszerű, és a hús sem a frissen vágott Kobe marhaszeletet juttatja elsőre az eszünkbe.

Pedig a McDonald’s csak azt csinálja, amit ma a legtöbb cég: „szemetet" árul. És bár jó ideig próbálták a termékeink egészséges tápanyagokat is tartalmaznak maszlaggal elmismásolni a dolgot, ilyen-olyan okoknak (pl.: Super Size Me c. doku) köszönhetően a mekis kaja mára mégiscsak az ehetetlen junk food szinonimája lett az emberek fejében, akik közül sokan ennek ellenére lelkes McDonald’s-látogatók. És hogy miért? Mert máshol is szart kapni a pénzükért. Hisz egy mostanság oly népszerű kézműves hamburger (Wtf, minden hamburger kézzel készül, a mekis is, nem?) vajon mit tartalmaz? Vagy egy előrecsomagolt mirelit rántott csirke, amelynek jó esetben a 69!!! százaléka tartalmaz csirkehúst? Sok helyen törekednek a minőségre, de ez valóban azt is jelenti, hogy ténylegesen egészséges, természetes ételek kerülnek a tányérodra? Ki tudja... Legtöbbször még maga az árus sem.

De mindegy is, hagyjuk ezt most, hiszen úgy tűnik, a globalizáció végső soron egyet jelent az össznépi mérgezéssel, a globalizáció és a mérgezés egyik szimbóluma pedig jó ideje már a McDonald’s, a McDonald’sé pedig a sokak által gyűlölt bohócfigura: Ronald McDonalds. De lehetne ez még rosszabb is! Jake és Dinos Chapman azt képzelte el egy posztapokaliptikus makettsorozatban, hogy milyen lenne a McDonald’s, ha nácik nyitották volna az étteremláncot pokolban. Hát ilyen! Jó szórakozást!

1-149.jpg

10-98.jpg

11-88.jpg

2-149.jpg

3-145.jpg

4-146.jpg

5-139.jpg

6-129.jpg

7-124.jpg

8-118.jpg

9-109.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr9712171088

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Petiie 2017.02.01. 08:50:47

Áh nem, ez nem két beteg fasz által készített okádék, neeem.. ez "művészet". Még jó, hogy bármire ráfogható, hogy művészi, ami beteg vagy egyszerűen csak szar.

Kelly és a szexi dög 2017.02.01. 09:14:25

dehonesztáló a nácikra nézve!

Plumper_ 2017.02.01. 09:27:45

@Kelly és a szexi dög: lehet rájuk nézve bármi dehonesztálóbb, mint amit tettek?

vbn 2017.02.01. 12:33:42

Hááát... eléggé érdekes látásmód... :-(

Még jó, hogy én inkább a Burger királyba járok, mert ott újratölthető az üdítő! :-)