Vízen úszó festmények Törökországból

2016. június 30. - Succubus

A török Garip Ay egy hihetetlenül látványos tradicionális festési technika, az ebru nagymestere, amit magyarul talán a márványozás szóval fejezhetünk ki a legjobban, és nem mellesleg a fazekasok (sőt, a cukrászok) számára sem ismeretlen fogalom, az eljárás lényege ugyanis, hogy szétfolyatják a festéket, és abból ecsettel kihúzva alakítják ki a mintát.

A festék szétfolyását természetesen még jobban segíti, ha nem szilárd felületen próbálkozunk, ahogy teszi azt Garip Ay is, aki a vízre festi rá elképesztő kézügyességgel főként hagyományos török mintákból építkező képeit, majd egy papírlapot húz végig a víztükrön, így „nyomtatja ki" az elkészült műveket. Az ebru jelentése egyébként felhő, mert a szétfolyó foltok leginkább erre emlékeztetnek, és gyakran használt technika volt anno a törököknél, akik általában könyvborítókat díszítettek így. Garip Ay nagymestere ennek a festési módszernek, ami nemcsak a törököknél, de még keletebbre, például Japánban is ismert. Most két kép elkészítését is megnézhetitek videón a hajtás után, az egyik egy hagyományos török minta, a másik pedig Van Gogh Csillagos éj című festményének vízi reprodukciója, illetve a videók előtt láthattok még egy kisebb válogatást a művész munkáiból.

maxresdefault_1.jpg

garip_ay.jpg

2_1_1.jpg

15_2.jpg

dua.jpg

maxresdefault_2.jpg

maxresdefault2.jpg

maxresdefault3.jpg

garip-ay-painting-on-ebru-1353705012_b_png.jpg

garip_ay_salacak.jpg

garip-ay-kervan.jpg

modern_ebru_and_painting.JPG

 

Forrás: innen és innen és innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr88856720

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.