Kihajtogatható természet

2016. május 10. - Succubus

Burjánzó vegetáció bontakozik ki a szemünk előtt a lengyel Bozena Rydlewska, művésznevén Bozka alkotásain. A szemkápráztatóan színes, 3D-hatású művek papírból készültek, melyek a kihajtogatós mesekönyvek sémáját követve több rétegből épülnek fel, és szétnyitva tárják csak fel valódi formájukat.

Bozka a természetből inspirálódik, és ennél hálásabb témát keresve sem találhatott volna munkáihoz, hiszen a növények és állatok gazdag formai és színbeli megjelenései tökéletesen alkalmasak e régi technika mai szemmel is látványosnak tetsző felelevenítésére, azaz hogy az egyes élőlények különböző szinteken jelenjenek meg a képeken, és csak oldalról nézve derüljön ki az igazság, hogy mindez valójában csupán kivágott formák és egymás elé hajlított síkok játéka. Az összhatás azonban olyan, mintha egy dobozba zárt színpompás papírvilágba kukkantanánk bele, ahol vígan úszkálnak a papírhalak, csiripelnek a papírmadarak kikukucskálva a papírlevelek és -virágok közül. Van némi meseszerűség is, vagy inkább naivitás az ábrázolásmódban Henri Rousseau után szabadon, hiszen a motivációt itt nem a tökéletes élethűség, sokkal inkább az esztétikum nyújtása szolgáltatja, és ezt a célt támasztja alá a gyakran szimmetrikus elrendezés, valamint a tapétamintákra hajazó ismétlődő formák sokasága is. Aprólékos, kidolgozott papírszobrok ezek, amikre jóleső érzés rápillantani.

tumblr_nhszj31s0n1u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nhszcsj4cr1u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nhszxmvv3w1u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nht00etmzn1u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nhsz3wuz891u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nhsz8egdws1u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nhsyrnuknl1u7dhlao1_500.jpg

tumblr_nhsyzejsxo1u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nhsy4gmydk1u7dhlao1_1280.jpg

tumblr_nhsycirwhr1u7dhlao1_1280.jpg

 

Forrás: innen

 

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr218701804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.