Szubkultúr

Már Los Angelesben is van wc-étterem

2013. október 17. - Succubus

A wc-ben kajálás ma már nem csupán a kiközösítettek privilégiuma, sőt, úgy tűnik, divat lett belőle, ettől azonban még elég gusztustalan gondolat, akárki akármit mondjon. Persze nem mindegy, milyen wc-ről van szó. Egy mocskos pesti közvécé például szóba sem jöhet étkezési helyszínként, ám a wc-éttermekhez természetesen nem ilyen illemhelyiségek szolgáltatták a mintát.

Az ötlet ázsiai, ám a kínai példákat követve már az Egyesült Államok, egészen pontosan Los Angeles is büszkélkedhet saját wc-étteremmel, ahol azért annyira nem lett extrém a belső dizájn, mint a Taipeiben található Modern Toilet nevet viselő helyen, ott ugyanis stilizált szarkupacokkal díszített vécékkel csalogatják be a vendégeket, ami nem valami étvágygerjesztő. A Los Angeles-i Magic Restroom Cafe berendezése prűdebb ázsiai társainál és klasszikus fürdőszobai hangulatot áraszt: a falakat csempék borítják, rájuk aggatott zuhanyrózsákkal fokozva a hatást, a székeket pedig (eredeti rendeltetési céljukra nem használható) porcelán vécécsészék helyettesítik. Az edények és a tálalás is illeszkedik a tematikához, a levest például mini vécékből kanalazhatják ki a vendégek. Hiányolom viszont a vécépapírt és a vécékefét mint dekorációs elemet, valamint óhatatlanul felmerül az a kérdés is, van-e külön illemhelyiség is a helyen, amolyan wc a wc-ben, és ha igen, az vajon milyen lehet. Olyan, mint egy étterem?

toilet-restaurant.jpgtoilet-restaurant-2.jpgtoilet-restaurant-3.jpgtoilet-restaurant-4.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr595581216

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Megnyílt a legújabb WC étterem Kínában 2013.10.18. 11:54:19

A vasárnapi ebéd előtt egy gyors hír! Ha valaki étterembe járós, de szeretné ha annak stílusa jobban hajazna a "joie de toilette" stílusra, nem kell többé keresgélnie, mert Shanxi-ban megszületett a megoldás. Megnyílt Taiyuan első WC ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása