Burning Man – Egy nem létező utópia

2016. szeptember 20. - Succubus

Létezik egy fesztivál, ahol még tudatmódosítót sem kell használnod ahhoz, hogy keményen hallucinálj. Elég kinyitni a szemed – már amennyire a sivatagi homok elleni védőfelszerelésed engedi –, és máris egy szürreális mesebirodalomba csöppensz, mintha csak egy steampunk videojátékban kalandoznál virtuálisan, csak ez nem játék, hanem a valóság. Igen, természetesen a Burning Man fesztiválról van szó, ahol csak az nem tud jó képet készíteni, aki nem akar.

Victor Habchy-nak szerencsére nincs ilyen problémája. A párizsi székhelyű fotós 2014 óta vesz részt a fesztiválon és örökíti meg a művészeti happening korántsem szokványos látványosságait és eseményeit. Habchy képein jól látszik, hogy a sivár és halottnak tűnő Nevada sivatag hogyan telik meg a művészek keze által élettel, posztapokaliptikus körítést adva ezzel a több napos féktelen örömünnepnek, melynek végén – innen a fesztivál neve is – minden évben lángba borul egy emberszobor a rendezvény zárásaként. „Soha életemben nem tapasztaltam meg több szeretetet, több szabadságot és az önkifejezés eme széles tárházát. A Burning Man a kollektív tudatalattink megtestesülése, egyben egy utópia, ahol az emberek egy közösség részeként egymással összedolgozva azon igyekeznek, hogy jobbá tegyék a világot maguk körül” – mesélt benyomásairól a fotós. A probléma csupán az, hogy az utópia sosem a valóság, tökéletes emberi társadalom pedig nem létezik, így nem meglepő az sem, hogy Burning Man is, miután felkapott lett, gyorsan a hanyatlás útjára lépett, és ezáltal épp a saját eszmeiségét hazudtolta meg. Habachy képein azonban mindennek nyoma sincs, ő úgy örökítette meg a fesztivál történéseit, ahogyan azt a szervezők láttatni, mi pedig látni szeretnénk.

victorhabchyburningman15.jpg

Tovább

Így néznének ki az állatok, ha elöl lenne a szemük

Hogy hogy néznének ki az állatok, ha az emberszabásúakhoz hasonlóan nekik is elöl lenne a szemük? A válasz nagyon egyszerű: hülyén! Vagy mondjuk inkább, hogy ijesztően hülyén... Vicces válogatás következik csodás Photoshop-megoldásokkal a Bored Panda anyaga nyomán, egy Reddit-felhasználó és a Mashable jóvoltából. Előre is bocs...

funny-animals-with-front-eyes-100-57da546e5459e_700.jpg

Tovább

Így él a nyolcvanas generáció

Mindig érdekes mások magánéletébe bepillantani és látni, hogy a világ milyen sokszínű. Most az Y generáció tárja fel előttünk legbensőbb titkait, köszönhetően John Thackwray dél-afrikai fotósnak, aki nagy tervekkel és ambícióval felszerelkezve indult világ körüli útra 2010-ben, hogy nekikezdjen egy különleges fotósorozatnak, a My Room Projektnek. A célja az volt, hogy megismerje és bemutassa, milyen más és más körülmények között élnek és alszanak az emberek a Föld különböző vidékein.

Utazásai során 55 országba jutott el, mindenhol figyelt, látott és ismerkedett, aminek meg is lett az eredménye, hiszen számtalan hálószobába engedték be őt a helyiek. Ezeket aztán felülnézetből, a szoba lakójával együtt - nem minden sztereotípiától mentesen ugyan, de - hihetetlen részletgazdagsággal meg is örökítette a kamerájával. A kaland Párizsból indult, ahol barátok osztották meg vele elsőként az életterüket, beengedve őt az intim szférájukba, Thackwray aztán Teherántól, Tokión és New Yorkon át Nepálig a világ számtalan pontján megfordult, rengeteg fiatallal elegyedett szóba, akik a hálószobájuk mellett bepillantást engedtek neki az egyes népek eltérő kultúrájába és gondolkodásmódjába is. Fotóalanyai mind hozzá hasonlóan a nyolcvanas évek szülöttei, így a sorozat saját generációja álmait, reményeit, szokásait és élettereit tárja elénk.

room385-pema-22years-old-buddhism-student-katmandu-_-nepal-1024x683.jpg

PEMA – Katmandu – Nepál

Tovább

A szegény ember 3D nyomtatója

Nagyon menő dolog manapság a 3D nyomtatás, nem véletlenül, hiszen nemcsak innovatív technológiáról van szó, de számtalan lehetőséget is magában rejt, és teszi mindezt a varázslás illúzióját keltve, azáltal, hogy a semmiből egy kézzelfogható valamit állítunk elő.

Persze vissza is lehet élni ezzel a hatalommal, amit egyetlen egy dolog tart féken csupán: az eljárás magas költségei. Nem mindenkinek futja ugyanis 3D nyomtatóra, vagy a talán még királyabb 3D tollra, de a szegény embert sosem kell félteni, mert sufnituningban mindig is ott volt a szeren. A dán grafikus, HuskMitNavn most bemutatja az eljárást, aminek segítségével bárki készíthet otthon 3D-s nyomtatványokat. Nem kell ide semmilyen drága holmi, csak egy papír, egy filctoll, emberi kezek no meg persze a varázsszó: a kreativitás. És nicsak, a tér máris meghajolt, a 2D-s papírból némi hajtogatás után háromdimenziós alkotás született… Ennyi az egész, lehet utánozni bátran!

huskmitnavn-3d-paper-18.jpg

Tovább

Teaház a fa tetején

Amióta olvastam a Dragonlance krónikák első kötetét, Az őszi alkony sárkányait, egy fába épített házikóra vágyom, olyasmire, amilyen a könyvben szereplő Otthon nevű fogadó is volt. „Az eleven fa, amelybe építették, vénséges ágaival szeretve ölelte körül falait, eresztékeit pedig olyan gondosan illesztették az ágakhoz, hogy senki sem tudta volna megmondani, hol ér véget a természet műve, és hol kezdődik az emberé.” Ez a fogadó jutott eszembe akkor is, amikor megláttam Hiroshi Nakamura 300 éves kámforfára épített teaházát, amely, tériszony ide vagy oda, elképesztően hívogató.

A japán építész azonban nem Margaret Weis és Tracy Hickman fantasyjéből merítette az inspirációt, sokkal inkább a varjak ragadtak meg a fantáziáját, nekik is elsősorban a fészkük, melyben vállfákhoz hasonlító háromszög alakú elemek kapcsolódnak össze egymással. A csodás kilátással bíró építmény, amely egyébként 10 méterrel a föld felett található, végül e szerint a módszer szerint készült el, a madárfészkek struktúráját követve, amely így nemcsak hihetetlenül erős lett, de könnyen szét is szerelhető. E technika továbbá arra is alkalmas, hogy a teaházat tartó fában a lehető legkevesebb kár keletkezzen az építkezés során, fontos cél volt ugyanis, hogy a növény megőrizze az integritását. Nemcsak a váz szerkezete illeszkedik azonban a fához, a teaház belső terét a fa törzse szeli át, bútorai pedig göcsörtös ágakból készültek, még hangulatosabbá téve ezzel az egész építményt. A teaház amolyan vendéglő a világ a végén - Douglas Adams után szabadon -, mely a japán Shizouka tartományban, a KAI Atami üdülőhelyen található, és ha neked is tetszik, további képeket is nézegethetsz róla az építész honlapján.

birdsnest-11.jpg

Tovább

Tükröződések

„Örömöm sokszorozódjék a te örömödben. (...) Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra." /Weöres Sándor/ Vagy mégsem? Van az úgy néha, hogy az ég van a lábunk alatt... Profi ügynökségi fotósok munkái következnek a világ minden tájáról, a közös pont a tükröződés … A képeket a Boston Globe válogatta össze. Még több fotó ezen az oldalon >>

f7ac730e0f9b430da086b7609d5e9781-f7ac730e0f9b430da086b7609d5e9781-0.jpg

Peking - Ng Han Guan/Associated Press

Tovább

Négy évszak egy elképzelt parkban

Magányosan, kutyákkal vagy többedmagukkal sétálgató nagyvárosi emberek töltik el aktívan a szabadidejüket épp a friss levegőn, sportolnak, vagy sietnek céltudatosan keresztül a parkon. Mindezt egy kívülálló szemszögéből, egy távoli perspektívából láthatjuk a brit Emma Haworth akvarelljein, mintha csak egy közeli domboldalból tekintenénk le a tájra.

A festőnő a négy évszak és a különböző napszakok eltérő színeit és hangulatát próbálja megragadni és élethűen visszaadni a képein. Mintha csak a Central Parkot látnánk, azonban ez az egész csak fikció, ami valós elemekből építkezik ugyan, de igazából nem létezik, vagyis nem pont így létezik, mint a képeken. Haworth munkamódszere ugyanis az, hogy különböző időpontokban járja az utcákat és parkokat, és módszeresen fényképezi mindazt, ami megragadja a figyelmét: embereket, állatokat, fákat, az eget... Majd az apró részleteket összerakja egy egésszé, és így születik meg benne egy saját, kitalált városának képe, amire az ő szemén keresztül most mi is rátekinthetünk. A festmények aprólékos jelenetei, mozgásban lévő, bár kissé elnagyolt alakjai és élénk színei egy kicsit a naiv művészetre, de a rendezett kompozíciók okán talán még inkább a németalföldi festők képeire emlékeztetnek, a táj és az ember teljes harmóniáját közvetítve felénk.

emma-haworth_4.JPG

Tovább

Megnyílt a világ első kutyáknak szóló kiállítása

Hol van az megírva, hogy a művészet csak az emberekhez szólhat? A magát művészként és feltalálóként definiáló, brit Dominic Wilcox e gondolat mentén rakta össze a világ első kutyáknak szóló interaktív kiállítását, melynek célja, hogy bátorítsa a gazdikat, hogy minél több időt töltsenek együtt kedvenceikkel. A mögöttes szándék dicséretes, a gazdival töltött közös önfeledt pillanatok valóban sokat jelentenek egy kisállatnak. De most őszintén, kell ehhez egy külön spéci kiállítás?

A Play More címet viselő londoni tárlat anyaga a szervezők szándékai szerint teljes mértékben a kutyák igényeihez igazodik, így minden kiállított darab vagy mentális, vagy fizikális igénybevételt követel meg a négylábú látogatóktól. Legyen az egy száraz tápot rejtő labdákkal megtöltött medence, amely ugrálásra ösztökél, vagy egy etetőtálakból kialakított szökőkút, ami a vizet kedvelő ebeknek kedvez, itt minden a kutyákról szól. A kifinomult szaglószervű állatoknak néhány falra aggatott sonkával, illetve egy nyitott kocsiablak szimulátorral is készültek Wilcoxék, amelyen keresztül büdös cipők és nyers hús illata terjeng. Egyébként mekkora ötlet már ez! Mondjuk, ehhez tényleg nem szükségeltetik szimulátor. Elég sétálgatni ebünkkel a városban, és beszívni a szagokat… Igaz, itt koncentráltan található meg minden, egy terembe zárva, de gyanítom, a művészet ilyetén szintjét inkább a gazdik értékelik, akik remélhetőleg veszik a poént, és nem friss levegő után kapkodva, hanem mosollyal az arcukon hagyják ott a látványosságot. A kutyatárlat amúgy nagyon állat, vannak falra akasztott képek is, meg mozgóképes installációk, utóbbiak talán még le is kötik a kis látogatók figyelmét, a videóban látható, illedelmesen festményt nézegető kutyapár viszont, erős a gyanúm, hogy nem a képet csodálja épp és beszéli meg az ott látottakat, sokkal inkább valami rosszban sántikál.

dominicwilcoxartfordogsexhibition_list1.jpg

Tovább

A legjobb fotók az idei Szigetről

Generációk jönnek, majd lépnek az öregedés útjára, hogy aztán átadják helyüket a fiatalabbaknak, és ez újra és újra így megy tovább. A Sziget (és Gerendai Károly) azonban öröknek tűnik, hisz 1993-as indulása óta még mindig, több mint húsz évvel később is létezik és ezerrel dübörög a fesztivál. Ez bizony nagy szó!

Igaz, sokkal nagyobb lett és puccosabb is, zeneileg meg full main stream az egész, de ha egyszer voltál kint, nem tudod nem szeretni a legnagyobb magyar fesztiválunk fergeteges hangulatát. Bár már nem jönnek szembe folyton ismerősök, nincsenek alterosok, metálosok, krisnások és punkok, a darkok sem hőbörögnek, ha tág pupillájú, jól szituált fiatalok, ahogy akkoriban hívták őket, „technósok” érkeznek neonszínű rudakkal a kezükben, hogy a party sátor felé vegyék az irányt, a „Gerappa” kiáltás is már csak egy bizonyos kor felett mond valamit a résztvevőknek, arról nem is szólva, hogy a napi jegy sem pár száz forintba kerül, mint anno, a fesztivál mégis túlélte az elmúlt évtizedeket, és jobban pörög, látványosabb és sokrétűbb, mint valaha, hatalmas koncertsátrakkal várva az évről évre ide zarándokoló, zömmel külföldi tömeget.

Apropó sátor, na, ott tényleg elviselhetetlen a tömeg, nagy melegben meg még a ponyváról is izzadtság csöpög, ennek köszönhetően, meg a túlszabályozott ki- és bejutásnak hála a koncertek élvezhetősége konkrétan szinte lehetetlen, hisz nemcsak az ájulás kerülgeti az embert a zárt helyen, ha egyáltalán bejut a félmeztelen, csatakosra izzadt fesztiválozók közé, de még a zenéből is csak a basszus jut el a füleihez. Öregszünk, na, egyre fontosabb a kényelem és a minőség! De ebben a fesztiválban nem is ez a lényeg, a Sziget az Sziget, amit legalább egyszer az életben mindenkinek ki kell próbálnia. Hogy miért? Hogy átéld a Sziget-fílinget, hogy gyalogolj, hogy sorban állj, hogy ugrálj, hogy bolondozzál, hogy rácsodálkozz, hogy beszélgess, hogy ismerkedj, hogy igyál, hogy nevess… Íme, az idei fesztivál leghangulatosabb Sziget-képei a fesztivál honlapjáról – sajnos a fotósok nevét nem tüntették fel, pedig nagyon ott vannak a szeren… Peace, love és happiness következik a javából!

csutortok45.jpg

Tovább

Megacuki kutya törheti meg a macskák netes egyeduralmát

Celebmacskák, rettegjetek! Új vetélytárs tűnt fel a színen Jiff, a pomerániai törpespicc személyében, aki számára nincs lehetetlen. A színészként és modellként egyaránt tevékenykedő kutyus – legismertebb alakítását Katy Perry Dark Horse című videoklipjében nyújtotta - kétszeres Guinness-rekorder: ő ugyanis a leggyorsabb mellső lábú és a leggyorsabb hátsó lábú kutya is egyben.

Jiff apró termetével és bogyó szemeivel pont úgy néz ki, mint egy élő plüsskutya, gazdája szerint ráadásul nemcsak cuki, de hatalmas egyéniség és óriási tehetség is. Tud például hátrafelé sétálni, kúszni a padlón, de takarótekerésben is ott van a szeren, és még gördeszkázni is szokott. Igazi multitálentumról van szó tehát, aki mindenekelőtt elképesztően aranyos, és majd’ 3 millió követőjével elég nagy sztárnak számít az Instán.

jiffpom13.jpg

Tovább