Szubkultúr

Mindenben a halált látja

2016. április 28. - Succubus

Na jó, nem a halált, csak halálfejeket, és mindezt persze nem véletlenül. Noah Scalin ugyanis azzal szerzett magának hírnevet, hogy hétköznapi tárgyakból koponyaformákat mintáz. Fura egy hobbi, de legalább nem kerül semmibe, szóval nézzük el neki.

Mindenkinek van valami kattanása, Noah Scalinnak a halálfejek azok. Egyszerűen nem tud leállni, és folyton folyvást koponyákat lát mindenütt. Élményeit pedig meg is örökíti az utókornak, amit Skull-A-Day néven közzé is tesz a blogján. Mert a halál mindenhol jelen van, a kávébabban éppúgy, mint a könyvekben, a CD-kben vagy a régi videokazettákban. Scalin a mulandóság megszállottja, és már ott is fekete szemgödröket vizionál, ahol pedig nincsenek is: az avarban, a mászókákban vagy a lepedőben. Talán az egészről a neve tehet (nomen est omen), ami hasonló hangzású, mint a koponya szó angolul (skull). Az amerikai művész mondjuk nemcsak koponyákat készít – bár az a fő profilja –, híres emberek, filmes karakterek portréi is szerepelnek a portfóliójában, melyek természetesen csupa egyszerű, a környezetünkben is fellelhető dolog felhasználásával készülnek, és szintén a mulandóság szele hatja át őket. Mert legyen az egy rakás pénzérme, egy halom virágszirom, egy szakajtónyi gomb vagy egy kis kiborult liszt, alkotni mindenből lehet. Viszont semmi sem örök, csak a halál, úgyhogy nem véletlen, hogy ezek a műalkotások is egy szempillantás alatt szétszedhetők/elpusztíthatók.

teabag.jpg

coffeefinal.jpg

deadmedia2final2.jpg

deadmedia3final.jpg

dirt.jpg

img_7294.jpg

lettherebelightsnow.jpg

luminskull2.jpg

makerskull.jpg

mg_7121.jpg

mutterskull.jpg

nude.jpg

silverware.jpg

steam.jpg

toys.jpg

wichitaskullfinal1.jpg

bedsheets.jpg

cerealiiart.jpg

tumblr_o1kua14kkx1ss3ngfo1_1280.jpg

Itt a Twin Peaks és a Csillagok háborúja szereplői ihlették meg, legalul pedig Gertrude Stein és Judy Garland látható.

 

agentcooper.jpg

laurapalmer.jpg

buttonvaderlg2.jpg

melontrooper1.jpg

spicesleia-paprika1.jpg

coins.jpg

judyart.jpg

Forrás: innen

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr438670508

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása