Szubkultúr

Íme, 2014 legjobb iPhone-nal készített fotói

2014. június 16. - Succubus

Ahogy 2007 óta minden évben, idén is megrendezésre került aiPhone Photography Awards, azaz az iPhone-nal (iPad-del, illetve iPoddal) készített fotók versenye. A pályázatra, csakúgy, mint egy évvel ezelőtt, ezúttal is rengeteg nevezés érkezett a világ minden tájáról, a zsűrinek tehát volt miből kiválogatnia a győzteseket. 

A fotók tizenhét kategóriában versenyeztek egymással, köztük olyan témakörökkel, mint állatok, utazás, naplemente, gyerekek, építészet, fák. Photoshopot nem, ám hasonló funkciójú telefonos applikációkat használhattak a versenyzők. Az idei fődíjas a floridai Julio Lucas lett, aki egy havas téli tájképpel (ld. nyitókép) vívta ki magának az év fotográfusa címet, de rajta kívül még rengeteg versenyzőt díjaztak. Most következzenek az egyes kategóriák győztes képei, plusz néhány második és harmadik helyezett! Az összes díjazott kép itt tekinthető meg.

© JULIO LUCAS, Bradenton, FL, USA - Az év fotósa 2014, 1. helyezés

juliolucas.jpg

© JOSE LUIS BARCIA FERNANDEZ, Madrid, Spanyolország - Az év fotósa 2014, 2. helyezés

joseluis.jpg

© JILL MISSNER Ridgefield, CT USA - Az év fotósa 2014, 3. helyezés

jillmissner.jpg

© MICHAEL ONEAL, San Francisco, USA - Állatok, 1. helyezés

michaeloneal.jpg

 © NAOMI WU, New Taipei City, Tajvan - Állatok, 2. helyezés

naomiwu.jpg

© TEDDY COHEN, Tel Aviv, Izrael - Állatok, 3. helyezés

teddycohen.jpg

 © YILANG PENG, Madison, WI USA - Építészet, 1. helyezés

yilangpeng.jpg

© DANNY VON VUUREN, Northriding, Dél-Afrika - Gyerekek, 1. helyezés

01-DANNY-VAN-VUUREN.jpg

© OLGA OTCHENASHEVA, Genf, Svájc - Gyrekek, 2. helyezés

02-OLGA-OTCHENASHEVA.jpg

© MELISA BARILLI, York, Ontario, Kanada - Gyerekek, 3. helyezés

melisabarilli.jpg

© JENNY ANDERSON, Everett, WA USA - Virágok, 1. helyezés

01-JENNY-ANDERSON.jpg

© LEE ATWELL, Seattle WA USA - Virágok, 2. helyezés

02-LEE-ATWELL.jpg

© MONICA GANTER, Glenside, PA USA - Virágok, 3. helyezés

monicaganter.jpg

 © ELENA GRIMAILO, Moszkva, Oroszország - Tájkép, 1. helyezés

elenagrimailo.jpg

 © BRANDON KIDWELL, Jacksonville, FL USA - Életstílus, 1. helyezés

brandonkidwell.jpg

 © FELICIA PANDOLA, Providence, RI USA - Természet, 1. helyezés

feliciapandola.jpg

© GERARD COLLETT, London, UK - Hírek, események, 1. helyezés

01-GERARD-COLLETT.jpg

© JUANA CHAVES, Madrid, Spanyolország - Hírek, események, 2. helyezés

juanachaves.jpg

© LAUREN SMITH, Pensacola, FL USA - Emberek, 1. helyezés

laurensmith.jpg

© COCU LIU, Chicago, IL USA - Évszakok, 1. helyezés

coculiu.jpg

© DRAGOS BARDAC, Bukarest, Románia - Évszakok, 2. helyezés

dragosbardac.jpg

© LITTEL-SU, New Taipei City, Tajvan - Naplemente, 1. helyezés

01-LITTEL-SU.jpg

© DANIELLE MILLAR, Waterkloof, Gauteng, Dél-Afrika - Naplemente, 2. helyezés

02-DANIELLE-MILLAR.jpg

© EDWARD ADAMS, Pebworth, Warwickshire UK - Naplemente, 3. helyezés

edwardadams.jpg

© ADRIENNE PITTS, London, UK - Utazás, 1. helyezés

adriennepitts.jpg

© AARON PIKE, San Francisco, USA - Fák, 1. helyezés

01-AARON-PIKE.jpg

© COCU LIU, Chicago - IL USA - Fák, 2. helyezés

coculiu2.jpg

© MARIKO KLUG, Erding, Németország - Fák, 3. helyezés

marikoklug.jpg

© ALEXA SEIDL, Washington DC, USA - Étel, 1. helyezés

01-ALEXA-SEIDL.jpg

© TERRY VITAL, Windham, NH USA - Egyéb, 1. helyezés

01-TERRY-VITAL.jpg

© SOFIJA STRINDLUND, Stockholm, Svédország - Csendélet, 1. helyezés

01-SOFIJA-STRINDLUND.jpg

© KYLE G. HORST, Watertown, SD USA - Panorámakép, 1. helyezés

01-KYLE-G.-HORST1.jpg

© ROBERTO PASTROVICCHIO, Trieszt, Olaszország - Panorámakép, 2. helyezés

02-ROBERTO-PASTROVICCHIO1.jpg

© BIRSAN IONUT LIVIU, Iasi, Románia - Panorámakép, 3. helyezés

03-BIRSAN-IONUT-LIVIU1.jpg

 

Fotók: innen

Az oldalon található írások haszonszerzés céljábónem másolhatók!

A bejegyzés trackback címe:

https://szubkultur.blog.hu/api/trackback/id/tr76306100

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

yes...questions 2014.06.17. 13:20:56

Már megint ez az igénytelenség...
Jobb helyeken a képek alá szokták írni a kép címét, szerzőjét, nem két kép közé. A harmadik kép után elvesztettem a fonalat, és azt se tudtam, hogy amit olvasok, most melyik képre vonatkozik.

Ritka idegesítő!

Amúgy a képek jók...

Succubus 2014.06.17. 14:13:29

Nem a két kép közé van írva, hanem a képek fölé a készítő neve. Ahogy a könyvekre is az első borítóra írják a címet és a szerzőt, hogy tudd, hogy mit olvasol, és nem a hátsóra, hogy csak akkor derüljön ki, amikor már elolvastad a könyvet. Ha ez neked igénytelen, csinálj jobbat! Úgy látom, eddig nulla posztot sikerült készítened, hajrá!

Littlewood · http://mslittlewood.blogspot.hu/ 2014.06.17. 14:21:28

Én bírtam követni a címeket, de nem is az a lényeg. Baromi jó képek! Nálam a dalmatás nyert összesítésben.

Bérgyilkos Bohóc 2014.06.17. 15:52:17

@Succubus: A múzeumokban is az alkotások alá kerül a szerző és a cím. Jó, nyilván ez azért is van így, mert a kép szemmagasságban van, és hülyén nézne ki egy 2 méteres kép felett. Eme szokás miatt logikusabb a kép alá írni.
De tökmindegy, legegyértelműbb úgy lenne, ha nem egyenlő távolságra lenne a szöveg két képtől, hanem közelebb kerülne ahhoz, ahová tartozik.

2014.06.17. 18:03:55

Nagyon jó képek! Kösz, hogy megosztottad.

Annamarias 2014.06.17. 21:53:58

Jo volt, koszi. Aki meg elveszti mar ennyitol is a fonalat...hat soha nem is volt fonaltulajdonos...

2014.06.17. 23:06:51

Most az iphone volt a legjobb, vagy a fotók? Mert ha az utóbbi, akkor így kellett volna írni a címet:
Íme, 2014 legjobb, iPhone-nal készített fotói

különvélemény 2014.06.18. 08:39:29

Persze, ezt mind ifossal fotózták.

Bizonyítja ezt a titkosított domain bejegyzése is a ippawards-nak.

Andie 2014.06.18. 10:23:53

Nekem is logikusabb lenne a képek alatti írás, aztán egy kis BR. Kb minden képnél csavarnom kellett egyet az agyamon, hogy most akkor hogy jön egy kutya az építészet kategóriához? Ja, bocs, az már a köv. képnek a címe, ok..

Ettől függetlenül remek képek, némelyik szinte művészi, de épp ezért kétlem, hogy ezek -kizárólag- iphone-nal készültek, avagy nincs rajtuk 3,5 kiló utómunka. A képeket önmagukban nézegetve szuper élmény!

Succubus 2014.06.18. 11:23:40

@Bérgyilkos Bohóc: ez nem múzeum! :) én blogom, én logikám!

Succubus 2014.06.18. 11:26:39

@Andie: azért nem olyan bonyolult felismerni, hogy kutya vagy épület van-e a képen... :) Rgy kis agymunka sosem árt!

Andie 2014.06.18. 11:36:26

@Succubus: :)
Történetesen egy fehér háttéren fehér kutya világított a képen (Állatok, 3. helyezés), és a monitoromba belesütött a nap, így nem tudtam eldönteni, hogy ez most valami épület, vagy járda, vagy fehér fal, és a kutya a lényeg, vagy az épület, egyáltalán jól látom-e, hogy az a fehér valami ott egy kutya... na, szóval ezért :)

Bérgyilkos Bohóc 2014.06.18. 13:28:31

@Succubus: Nem múzeum, de nem is könyv, mégis azzal példálózol. Arról nem is beszélve, hogy a könyves érv erősen sántít, míg a múzeumos példám legalább téma közeli. Mondhattam volna képtárat, fotóalbumot... tökmindegy, mert gyakorlatilag minden képnél alá írják a szerzőt és a címet.
De tényleg úgy írod ahogy akarod, én pusztán a szokásokra világítottam rá.
süti beállítások módosítása